2004. január. 03. 00:00 Utolsó frissítés: 2004. december. 02. 16:47 Fókuszban

Acél szentesíti

"A biztonsági intézkedések elérték céljukat, a gazdasági körülmények megváltoztak" - jelentette ki az amerikai elnök...

"A biztonsági intézkedések elérték céljukat, a gazdasági körülmények megváltoztak" - jelentette ki az amerikai elnök, amikor december 4-én közölte: a következő naptól felfüggesztik az acélimportra kivetett, elsősorban az európai termelőket sújtó védővámokat. George W. Bush 16 hónappal a tervezett határidő lejárta előtt hozta meg döntését. Eredetileg ugyanis három évig maradtak volna érvényben a 2002 márciusában életbe léptetett szankciók, amelyek értelmében egyes acélipari termékek vámját 30 százalékig emelték, hogy aztán a második évben 24, a harmadikban pedig 18 százalékra csökkentsék. Az indoklás szerint a külföldi cégek tisztességtelen versenyben, állami exporttámogatás segítségével fokozatosan kiszorították a hazai piacról az amerikai vállalatokat. Az intézkedés nem vonatkozott olyan szoros partnerekre, mint Kanada, Mexikó, Izrael és Jordánia, azokra a fejlődő és reformországokra, köztük Magyarországra, amelyek 3 százaléknál kisebb mértékben részesednek az amerikai acélimportból, és Brazília is könnyítést kapott.

A korlátozás, amely dühös reakciót váltott ki az Európai Unióban, valamint több más országban, már átfogó kereskedelmi háború veszélyét vetítette előre. Az EU alig egy héttel a védővámok bevezetése után panasszal fordult a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO), és beadványához csatlakozott Japán, Dél-Korea, Kína, Svájc, Norvégia, Új-Zéland, valamint Brazília is. Brüsszel súlyos válaszintézkedéseket is kilátásba helyezett: azzal fenyegetőzött, hogy szankciókat vet ki 2,2 milliárd dollár értékű amerikai importra, mégpedig főként olyan termékekre - például a kaliforniai citrusfélékre vagy a jórészt a középnyugati államokban gyártott acéltermékekre, szerszámokra -, amelyek a 2004-es elnökválasztáson Bush számára politikai szempontból kényes térségekből származnak. Tokió is hasonló lépésre készült: 458 millió dollár értékű amerikai termék importját akarta védővámmal nehezíteni.

Az európai szankciók december 15-én léptek volna életbe. Addigra ugyanis a WTO-nak meg kellett volna erősítenie novemberben hozott állásfoglalását, mely szerint Washington megszegte a nemzetközi kereskedelmi szabályokat. Az Egyesült Államok egy ideig dacolt a döntéssel, ám végül beadta a derekát. Bush ugyanakkor közölte: az acélimport engedélyeztetési rendszere érvényben marad, és folyamatosan figyelemmel kísérik a helyzetet.

Arról megoszlanak a vélemények, hogy milyen belpolitikai következményekkel járhat Bush számára a védővámok felfüggesztése. Az Amerikai Egyesült Acélipari Szakszervezet bejelentette: a kongresszustól kér segítséget, és azzal vádolta meg az elnököt, hogy "megadta magát az EU zsarolásának". Bush pozíciói tehát nyilvánvalóan meggyengültek az olyan acéltermelő államokban, mint Ohio, Pennsylvania vagy Nyugat-Virginia. Fehér házi tanácsadók szerint javulhatnak viszont a népszerűségi mutatói ott, ahol az acélt vásárló iparágak vannak többségben. Az amerikai döntés nyomán Brüsszel és Tokió is bejelentette: levette a napirendről a válaszszankciókat. Pascal Lamy, az EU kereskedelmi biztosa ugyanakkor közölte, az európai gyártók évi 2 milliárd euró értékű, az USA-ba irányuló exportjuk mintegy 15 százalékát vesztették el az amerikai védővámok miatt.

POÓR CSABA

Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.