Zöld út a Mol-CEZ közös cégnek.
Az Európai Bizottság, valamint az ukrán, a szerb és a bosnyák versenyhivatal is áldását adta a Hernádi Zsolt...
Az Európai Bizottság, valamint az ukrán, a szerb és a bosnyák versenyhivatal is áldását adta a Hernádi Zsolt (képünkön) vezette Mol Nyrt. és a cseh CEZ villamosenergia-szolgáltató közös vállalatának megalapítására, amire a nyár folyamán kerülhet sor. A két társaság által fele-fele arányban létesítendő cég gáztüzelésűerőmű-beruházásokba fog majd Szlovákiában, Magyarországon, Horvátországban és Szlovéniában. A tervek szerint elsőként a Mol pozsonyi és százhalombattai olajfinomítójának területén építenek meg egy-egy kombinált ciklusú gázturbinás, egyaránt 800 megawattórás teljesítményű erőművet, összességében 1,4 milliárd euró értékben. A beruházások Szlovákiában 15, Magyarországon 9 százalékos piaci részesedést biztosíthatnak majd. Emellett a pozsonyi régi erőművet is korszerűsítik, 160 megawatt kapacitásúra fejlesztik. A Mol és a CEZ 2007 végén állapodott meg arról, hogy 2013-ig összesen 1760 megawattnyi erőművi kapacitást építenek ki. A közel 110 milliárd forint alaptőkéjű Mol 2007 végén részvényei 7 százalékát értékesítette a CEZ-nek, hivatalosan a szövetség megerősítésére való hivatkozással, ugyanakkor az is szempont lehetett, hogy ezáltal nőtt a magyar cég védettsége az osztrák OMV felvásárlási törekvéseivel szemben.