2009. április. 02. 13:10 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. április. 03. 13:51 Helyi érték

Iskolai gyakorlat: az igazgató házát építették a diákok

Vizsgálatot indított a pécsi főjegyző egy névtelen levél alapján, melynek írója azt állítja, hogy az egyik helyi középiskola diákjai hónapokon keresztül tanítási időben építették az iskolaigazgató házát – értesült a Baranya megyei online. Mint kiderült, nem ő volt az egyetlen, akinek „besegítettek”.

A levélíró többek között azt kérdezi, hogy miképpen dolgozhattak Horváth István igazgató máriagyűdi házán a Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola tanulói tanítási időben hosszú hónapokon keresztül. De arra is utal, hogy az iskola vezetője mellett a város egyes köztisztviselői is igénybe vették magáncélra a tanulók „segítségét”.

Az iskola igazgatója a levélre reagálva elmondta, fontos, hogy a tanulók szakmai gyakorlatokon vegyenek részt, viszont sem az iskola, sem az önkormányzat nem tudja az ehhez szükséges anyagokat megvásárolni. Ezért - mint fogalmazott - mindig kapóra jön, ha egy külső szervezet, legtöbbször pénztelen önkormányzati intézmény valamilyen munkálatokat megrendel tőlük. Hiszen ilyenkor csak az anyag árát állják, ők pedig biztosítják az ingyenes munkaerőt - vagyis mindenki jól jár. Valóban dolgoztak az ő máriagyűdi házán tanulók, falat vakoltak, de ő vásárolta az anyagot, fizette az útiköltséget és szabályos munkaszerződést is kötött. Hozzátette, hasonló munkaszerződést kötöttek dr. Tratnyek Magdolnával, az önkormányzat humán főosztályának osztályvezetőjével, akinek szintén a családi házán dolgoztak a gyerekek.

Papp Judit főjegyző az üggyel kapcsolatban elmondta, a vizsgálat során egyéb összeférhetetlenségi problémákat is feltártak, többek között kiderült, hogy a városháza vezető főtanácsosa, a középiskolai ügyek referense, Cselik László óraadó tanár is egyben az érintett iskolában, ami ilyen pozícióban nem megengedett. A főjegyző most minden érintett ügyében fegyelmi vizsgálatot kezdeményezett, mivel, mint fogalmazott egyértelmű, hogy egy köztisztviselő nem vehet igénybe önkormányzati intézmény által felajánlott ingyenmunkát.
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.