2009. február. 27. 09:35 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. február. 27. 09:24 Helyi érték

Az egyik fegyőr csempészhette be Zuschlag cellájába a telefont

A kecskeméti börtön egyik fegyőrét gyanúsítja a Szegedi Katonai Ügyészség azzal, hogy mobiltelefonokat csempészett be az előzetes letartóztatásban lévőknek – írja a baon.hu.

Az egyik mobilt abban a zárkában találták meg tavaly októberben, amelyben Zuschlag Jánost is fogva tartották. Továbbra sem lehet tudni, hogy a háromszemélyes cellában Zuschlag, vagy két „lakótársa” használta-e az illegális mobiltelefont. Azt követően ugyanis, hogy a szemetes kosárban megtalálták a zárkakutatásban résztvevő fegyőrök a készüléket, egyikük sem vallotta azt magáénak.

– Az a gyanú, hogy két telefont pénzért vitt be az egyik őr, három telefonnál még nem tudtuk bizonyítani, hogy pénzmozgás is történt – nyilatkozta Lele András, a Szegedi Katonai Ügyészség vezetője. Az ügyész szerint az öt mobil között van az is, ami Zuschlag János cellájából került elő. Mint kiderült, a fegyőr nem először került gyanúba, tavaly már egy Tökölre áthelyezett elítélt jelezte, hogy valaki mobiltelefonokat csempészett a kecskeméti börtönbe. Az őrmestert a mostani eset után felfüggesztették a beosztásából, bár ő egyelőre tagadja, hogy üzletelt volna a telefonokkal.

A katonai ügyészség vezetője továbbra sem nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy sikerült-e a volt MSZP-s politikus cellájából előkerült mobil híváslistájából bármit megállapítaniuk.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.