2008. május. 14. 09:15 Utolsó frissítés: 2008. május. 14. 10:30 Helyi érték

Túl van az életveszélyen az iskolában összevert fiú

Nincs már életveszélyes állapotban az a fiú, akit tegnap délután szállítottak be az egri kórházba egy iskolai verekedést követően.

Dr. Kozma Pál, az egri Markhot Ferenc Kórház Traumatológiai és Kézsebészeti Osztályának orvosa a heol.hu-nak elmondta, a diákot nem kellett megműteni, csupán az orrán lévő sérülés miatt szorult kisebb beavatkozásra. Jelenleg megfigyelés alatt tartják, mivel még fennáll annak a lehetősége, hogy romolhat az állapota.

A két diák az egri Bornemissza Gergely szakmunkásképző iskola folyosóján egy lány miatt kialakult szóváltást követően esett egymásnak; az egyik fiú a földre esett és súlyos arc- és koponyasérüléseket szenvedett. A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a másik fiú ellen, akinek kihallgatása még a keddi napon megkezdődött – mondta el a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.