2008. április. 21. 15:58 Utolsó frissítés: 2008. április. 21. 15:49 Helyi érték

Flashmob szerveződik a kaposvári színházigazgató-választásra

Csütörtökön dönt a megyeszékhely közgyűlése, hogy kit akar az elkövetkező öt évben a színház élén látni. Mindenki másképp készül a fontos napra: a helyi internetes portálokon „vastaps a Csikyért” címmel közösségi megmozdulás szerveződik.


A flashmob szervezője szerint „illik megtapsolni” a színház volt direktorait, a társulat mostani és korábbi tagjait, akiknek része van a harmincnyolc évnyi sikerben. „Április 24-én csütörtökön flashmob formájában, a

direktorváltás perceiben, a kaposvári Kossuth téren köszönjük meg vastapssal a társulatnak az életreszóló élményeket (…) A vastaps a köszönet mellett a biztatásé is legyen: a közönség, bárhogy is, Kaposvár színháza mellett van. És ezt hallja meg a politika is, amely most veszélyesen közel van a színházhoz!”

Az egyelőre nem világos, hogy hány órakor lesz a megmozdulás, mivel a posztra pályázó Znemák-Schwajda meghallgatás és a döntés időpontja még nem publikus. A szakértői bizottság korábbi 6 : 2 arányú állásfoglalása, mellyel Schwajda György pályázati anyagát támogatta, aligha teszi kétségessé a döntést, amit egy korábbi megállapodás értelmében zárt ülésen hoznak majd meg –írja a sonline.hu.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.