2004. október. 05. 14:54 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Észak-Korea

Szöuli forgatókönyv Észak-Korea összeomlásának esetére

Újabb, az észak-koreai kommunista rezsim összeomlásának esetére vonatkozó országegyesítési tervet tárt a dél-koreai kormány a parlament elé.

A Jungang Ilbo szöuli napilap értesülése szerint a forgatókönyv értelmében Észak-Korea átmeneti igazgatásának irányítása a dél-koreai országegyesítési miniszter hatáskörébe kerülne. A Dél-Koreába irányuló menekültáradat fogadását a közintézmények mellett tíz menekülttábor biztosítaná.



Az értesülést a szöuli országegyesítési minisztérium nem kommentálta, mondván, hogy a képviselőkkel folytatott megbeszélések bizalmas jellegűek voltak. A lap úgy tudja: ugyanezen az ülésen katonai tisztviselők figyelmeztettek, hogy Kína az Észak-Koreával kötött kölcsönös segítségnyújtási szerződése alapján szükségképpen belebonyolódna a két Korea közti esetleges fegyveres konfliktusba.



Az ülésen elhangzottak szerint Peking megközelítőleg 400 ezer katonát, 800 repülőgépet és 150 hadihajót küldene szövetségese segítségére. Az észak-koreai hadsereg 1,17 milliós létszámához 6,3 milliós tartalékos állomány járul, Szöul ezzel szemben a területén állomásozó amerikai erőkkel együtt mindössze 720 ezer katonát tudna felvonultatni.



A dél-koreai államfő szerint ugyanakkor az ország hadereje gyors és megsemmisítő erejű válaszcsapásra lenne képes egy észak-koreai támadás esetén. A feltételezett helyzet kezelésére vonatkozó tervet először 1994-ben - a sztálinista állam alapítója, Kim Ir Szen halála után - dolgozták ki, s azóta formálódik az aktuális politikai helyzet fényében. (MTI)