Afganisztán: elkészült az új alkotmány tervezete
Közvetlenül választott, erős államfőt, iszlám köztársaságot és kétkamarás parlamentet irányoz elő a Kabulban hétfőn bemutatott új afgán alkotmánytervezet. Az afgán törzsi nagytanács, a loja dzsirga várhatóan december elején tanulmányozza a szövegtervezetet.
A tervezetben nincs szó kormányfői posztról, az elnököt az afgán nép közvetlenül választaná meg. Az ország neve Afganisztáni Iszlám Köztársaság lenne, jelezve, hogy a kormány az iszlám szellemében kívánja összefogni az országot. A tálibok által alkalmazott kemény iszlám törvények várhatóan nem szerepelnek majd az új alkotmányban. A tervezet engedélyezi politikai pártok alapítását, amennyiben azok "nem mondanak ellent az iszlám elveinek", továbbá nincsenek katonai céljaik vagy külföldi kötődésük. Ugyancsak engedélyezi a szövegtervezet, hogy a más vallásúak gyakorolják hitüket és szertartásaikat "az alkotmány, valamint a közbiztonságra és a közrendre vonatkozó törvények előírásai és értékei szabta határok között".
Számos vitakérdés - így a kormányzati ágak közötti hatalommegosztás, a volt király szerepe és az iszlám befolyásának mértéke az alkotmányban - kemény alkudozások tárgya volt a színfalak mögött, s ez hátráltatta több alkalommal is az alkotmánytervezet napvilágra hozatalát. Az afgán törzsi nagytanács, a loja dzsirga várhatóan december elején tekinti át a szövegtervezetet. (MTI)