Gazdaság Győrffy Árpád 2012. január. 31. 07:26

Rosszul járt, aki kis tőzsdei vállalatok részvényeibe fektetett

Fontos mérföldkövet jelentett 2004.01.

Fontos mérföldkövet jelentett 2004.01.05-e a hazai tőzsde életében, ugyanis ezen dátumtól kezdődően már nem csak a bluechipek teljesítményét lehetett nyomon követni a BUX-indexen keresztül, hanem megszületett a kisebb tőzsdei társaságokat leképező BUMIX index, 1000 pontról indulva -  írja elemzésében a Concorde Alapblogjának egyik szerzője.

Bár az első 3 év rendkívül jól sikerült, ma már kijelenthető, hogy az indulás óta eltelt 8 év összességében egyértelműen kudarcként értékelhető a hazai kisebb társaságokba fektetők számára. Ezen időszak alatt ugyanis éves szinten alig több, mint három százalékot emelkedett az index, ami messze nem kompenzálta a befektetőket a vállalt magas kockázatokért.

A BUMIX teljesítménye nem csak abszolút értelemben csalódást keltő, hanem a BUX-indexhez képest relatív módon is, hiszen utóbbi az elmúlt nyolc év folyamán éves szinten nyolc százalék fölötti hozamra volt képes átlagosan. Így ma a BUX index mintegy 40 százalékkal ér többet a BUMIX-hoz képest, mint 2004 elején, és soha nem volt ekkora teljesítménybeli különbség a smallcap-index indulása óta. 2009 tavaszi aljához képest a BUX-index 70 százalék feletti emelkedést mutat, míg a BUMIX jelenleg ugyanazon a szinten tartózkodik, mint akkor a hatalmas tőzsdepánikban.

 

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.