Dupla vagy semmi - kaszinó lett a forintpiacból az IMF miatt
Szerencsejátékosok, figyelem!
Szerencsejátékosok, figyelem! Aki nem akar kaszinóba menni, most a forintpiacon is úgy érezheti magát, mintha a rulettasztal mellett állna, s esélyei még jobbak is, mert ezen az asztalon nincs nulla. Nagyon úgy tűnik, a piac irányát pár hetes időtávon egyetlen dolog dönti el, az, hogy lesz-e IMF megállapodás. Ha igen, szép emelkedés, ha nem, jókora zuhanás látszik.
Az elemzői kommentárok tanúsága szerint az esélyek is kiegyenlítettek, tehát olyan, mintha pirosra, vagy feketére tennénk. Londoni elemzők a jegybanktörvény elfogadása után rögtön aggódni kezdtek, hogy csökkent az esély a megállapodásra, s a befektetők is, hiszen esett a forint. Mai ajánlásában az Equilor is a magyar kötvények shortolását javasolja, mivel nem számítanak gyors dealre. Ez pedig a forintra is nyomást gyakorolhat.
A Commerzbank friss elemzésében Karsai Péter úgy vélekedik, hogy ha csak elindulnak az IMF-tárgyalások, a forint már attól is 300 közelébe erősödhet, Taraczky Andrej, a Buda-Cash Brókerház devizaüzletág-vezetője pedig úgy nyilatkozott a Jazzy Rádió Millásreggeli című műsorában, hogy egyértelműen az IMF-megállapodás megkötésére számít, ami erősiti majd a forintot.
Hölgyeim és Uraim, tegyék meg tétjeiket!
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.