Gazdaság HVG 2025. március. 19. 11:08

Sok millió magyar kap hamarosan üzenetet a NAV-tól, és még többen a csalóktól

Nem minden az, aminek elsőre látszik – ezt sosem árt észben tartani.

Márciusban több mint 3,3 millió érintettnek küld gépjárműadó-határozatot a NAV, illetve elkészítette 5,6 millió magánszemély szja-bevallási tervezetét is az adóhatóság – írják közleményükben, hozzátéve, hogy a NAV tárhelyre érkező üzenetekkel elektronikusan, illetve postán kommunikál ügyfeleivel, ez igaz a gépjárműadó-határozatokra és az szja-bevallás tervezetének elkészültéről szóló értesítésre is. 

Márciusban ugyanakkor a NAV-Mobilosok is számíthatnak – az alkalmazásból küldött – rendszerüzenetre. Ezt a figyelmeztető rendszerüzenetet azonban csak azok kapják meg, akiknek gépjárműadót kell fizetniük.

Mindig ellenőrizzük, kitől jön az üzenet

És sajnos, ahogy lenni szokott, ezt kihasználva újra felbukkantak a csaló e-mailek, sms-ek, amelyekben egy linket helyeztek el, erre kattintva feltehetőleg egy azonnal települő és futó vírus fertőzi meg a gyanútlan áldozat eszközét.

Éppen ezért a NAV arra kér mindenkit, hogy legyen alapos: soha ne kattintson ismeretlen feladótól érkező e-mailben, sms-ben található linkre, mellékletekre, ne telepítsen ismeretlen szoftvert, és a feladónak se válaszoljon. Mindehhez hozzáteszik, hogy az adóhatóság soem kér bizalmas információt (például jelszó, belépési vagy bankkártyaadatok) sem sms-ben, sem e-mailben. És persze érdemes figyelni a részletekre is: az adathalász üzenetekben feltűnő lehet a megfogalmazási, nyelvtani hiba, magyartalan szövegezés, a nav.gov.hu-tól eltérő webcím, emellett azok sokszor privát e-mail-címeket tartalmazhatnak vagy azokról küldhették. 

zöldhasú
Hirdetés