Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A lengyel boltokban olcsóbb az étel, mint Magyarországon, pedig ott magasabbak is a fizetések – mutatta be Magyar Péter. Utánajártunk: valóban vannak olyan árak a lengyeleknél, amelyek alacsonyabbak a miénknél, még ha ez nem is igaz mindenre. Tényleg az áfacsökkentés lenne a csodaszer az árak csökkentésére? És tényleg igaz, hogy máshol nem vagy alig kell fizetni az élelmiszerekre áfát? Megnéztük, mi a helyzet az EU országaiban.
A magyar élelmiszerárak közelítenek a nyugati szinthez, közép-európai összehasonlításban pedig nagyon sokat kell fizetnünk – fedezte fel Magyar Péter is. A Tisza Párt elnökének napjai nem annyira a szakpolitikai kérdésekről szólnak, de azért a drága élelmiszerekben is megtalálta a kormány gazdaságpolitikájának felelősségét.
Magyar múlt szombaton írt a Facebookon arról, hogy Katowicében nézett megy egy Lidlt, és azt találta, hogy a lengyel árak sokkal jobbak a magyarnál, pedig ott magasabb a minimálbér. Ott 300 forint alatt van egy kiló cukor, nálunk a legolcsóbb is épp csak 400 alatt van, ott minibagettet 120 forintnak megfelelő zlotyért vett, itthon 180 forintért – sorolta.
Azt, hogy a lengyel élelmiszerárak között sok magasabb a magyarnál, nem most először fedezik fel. A vg.hu még 2022 legvégén készített egy összeállítást arról, milyen sok magyar köti össze a Zakopanéba tett téli kirándulását egy nagybevásárlással, mert – teljesen véletlenül szintén a Lidl árait összehasonlítva – ott sokkal olcsóbbak a termékek, mint Budapesten. Márpedig azóta csak durvábban elszálltak nálunk az árak.
Persze ha egy politikus vagy egy újságíró ránéz egy szúrópróbaszerűen kiválasztott bolt áraira, akkor az még nem egy precíz országos összképet jelent. A lengyel Lidl online katalógusából azt megtudhatjuk, hogy például két kétliteres kólát összesen 16 zlotyért adnak most, ami nagyjából 1500 forint együtt, két csirkecomb összecsomagolva pedig akciósan 5 zloty, vagyis 470 forint. Nálunk meg éppen a sárgarépát és a sertéspárizsit akciózzák.
De ha végre túl akarunk lépni a Lidl boltjain, akkor érdemes megnézni egy Gdanskban élő, Lengyelország-rajongó brit tanár honlapját, aki az ottani bevásárlóközpont Carrefour-üzleteinek árait vezeti évek óta, hogy bemutassa, miként változnak az élelmiszerárak. Ő már egy elég részletes listát összeállított ahhoz, hogy az árak mellé érdemes legyen odarakni azokat a magyar árakat, amelyeknél mi is kiválasztottunk egy, a Carrefourhoz hasonló láncot, a Tescót. És itt azért már árnyaltabb a kép.
A tejnél kb. 280 forintnak megfelelő az ottani ár, nálunk a legolcsóbb 300 forint körül van, zöldséget is lehet ott olcsóbban kapni, de például egy kiló banán Gdanskban 7 zloty, azaz 685 forint, nálunk 699. A sörből egy négyes pakk (ott Tatra, itt Dreher) nagyjából kétszáz forinttal olcsóbbra jön ki a lengyeleknél. A tojás az a termék, amelynél viszont a magyar boltok javára hatalmas a különbség: egy tízes doboz nálunk 800 forint körül jön ki, Gdanskban forintba átszámolva már épp 1000 fölött van az ára. A többi élelmiszernél, amelynek a kiszerelése vagy márkája összehasonlítható a nálunk kaphatóval, nincs jelentős különbség a lengyel és a magyar árszint között.
És ha már Magyar Péter szóba hozta a minimálbért: az valóban nagyobb Lengyelországban, mint nálunk – ott 4300 zloty, vagyis 404 ezer forint. De a minimálbérnél talán még fontosabb az átlag: a helyi statisztikai hivatal szerint a lengyelek nettó átlagkeresete 542 ezer forintnak megfelelő 5769 zloty, míg Magyarországon 433 ezerre jön ki a nettó átlag. Elméletben így egy átlagos lengyel többet tud ételre-italra költeni a fizetéséből, mint az átlag magyar, más kérdés, hogy a szolgáltatások vagy a rezsi mennyit visz el előbb.
Igaz, arra a lengyelek is sokat panaszkodnak, hogy az élelmiszeráraik az egekbe szálltak el az elmúlt néhány évben. Igazuk is van, ha azt nézzük, hogy korábban milyen árakat kellett kifizetniük és mekkora inflációval szembesültek – csakhogy ha mellétesszük a magyar adatokat, akkor máris látjuk azt, hogy mennyire relatív ez a problémájuk.
És itt nem csak arról van szó, hogy a lengyelek inflációja nagy általánosságban alacsonyabb volt a magyarnál 2022-23-ban. Hanem arról, hogy ezen belül az élelmiszerek árai nagyon másképp mozogtak. Lengyelországban 2023 februárjában és márciusában járt az élelmiszer-infláció a csúcsán, akkor 24 százalékos volt, ami persze rettenetesen fájdalmas – de még mindig eltörpül amellett, hogy Magyarországon 44,8 százalék volt a csúcs, és hat egymást követő hónapon keresztül volt 40 százalék fölötti. Amíg Európa sok országában a nagy inflációt az energiaárak száguldása hajtotta, nálunk az élelmiszer drágult a legdurvábban 2022-ben és 2023 első hónapjaiban.
Magyar Péter azt is felemlegette, hogy nálunk Európa-rekorder a legtöbb élelmiszerre kivetett 27 százalékos általános forgalmi adó, amit ráadásul még a 4,5 százalékos kiskereskedelmi különadó is tetéz, úgyhogy gyakorlatilag 31,5 százaléknál tartunk. Azt ígérte, hogy ha kormányra kerülne, akkor első körben a zöldségek és gyümölcsök áfáját levinné 5 százalékra, majd később az összes alapvető, egészséges élelmiszer áfakulcsát is erre a szintre csökkentené.
Abban persze igaza van Magyarnak, hogy a mostani élelmiszeráfánk fájdalmasan magas. Hát még ha mellétesszük azt, hogy más európai országokban mi a helyzet. Elég könnyű elveszni a különböző adószabályok között, de nagy általánosságban azt azért el lehet mondani: sok ország választja azt az utat, hogy az élelmiszerekre kedvezményes adókulcsot határoz meg (még ha Magyar Péternek az az állítása, hogy sok országban 0 százalék a zöldség és gyümölcs áfája, nem is igaz – Európában Nagy-Britannia, Írország és Málta vezetett be ezekre adómentességet).
Azt is meghatározzák, mely termékek vagy szolgáltatások tartozhatnak a kedvezményes körbe, az élelmiszerek általánosságban ebbe a körbe tartoznak, függetlenül attól, hogy például egészségesek-e.
De hogy mégse legyen ennyire egyszerű a helyzet: a kormány a 2010-es évtized közepén több alapvető élelmiszer áfáját is levitte 5 százalékosra – ilyen volt a sertéshús, a baromfihús, hal, a tej és a tojás is –, az árak azonban nem csökkentek annyira, mint amit az adócsökkenés indokolt volna, majd nagyjából egy év elteltével vissza is álltak az eredeti szintre. Tehát azzal az adócsökkentéssel azt sikerült elérni, hogy az embereknek ugyanannyi pénzébe kerüljön az élelmiszer, viszont az államnak kevesebb adóbevétele maradjon, és semmi garancia nincs arra, hogy egy újabb csökkentéssel ez nem így lenne.
Ezt a problémát Magyar is látja, megoldási javaslatként annyit ígért, hogy megerősítené a fogyasztóvédelmet, hogy a kereskedők ne nyeljék le az adócsökkentés miatti árkülönbözetet. Csakhogy ezt már a Fidesz is megígérte, és most sem működik. Nem is működhet, hiszen a cégek árazásába csak nagyon ritkán tud beleszólni egy kormány (amikor megpróbálta az árstoppal, akkor is láttuk, hogy azzal jókora káoszt okozott), abba pedig végképp nem, hogy egy vállalat a bevételét mire költi el. Mellesleg egyáltalán nem biztos, hogy a többlet a kereskedőknél marad: elképzelhető, hogy az a lánc másik szereplőjénél, a termelőnél vagy a feldolgozónál köt ki, növelve az ő eredményességét.
Hosszú távon a megoldás sokkal inkább az lehet, hogy a magyar élelmiszeripart rakják rendbe. Ennek a problémáiról és a lehetséges megoldásokról épp az a Raskó György agrárközgazdász írt a HVG-nek tavaly egy részletes elemzést, aki most a Tisza Párt képviselőjelöltjeinek kiválasztásában segédkezik. Az biztos, hogy a rendszert átalakítani hosszú és nehéz munka volna, aminek nem is egyik pillanatról a másikra látszanának meg az előnyei, ennél rövid távon sokkal jobban eladható az adócsökkentés.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
