A visszaváltással próbálkozók 47 százaléka szembesült valamilyen problémával. A rendszer bevezetésének hatására a lakosság 5 százaléka kezdte szelektíven gyűjteni a palackokat, derül ki egy friss felmérésből.
Jól céllal indult a változtatás, de a kivitelezés nem sikerült – így vélekedik a megkérdezettek 56 százaléka a palackvisszaváltási rendszerrel (DRS) kapcsolatban. Ez a Publicus Népszava megbízásából készített közvélemény-kutatásából derül ki amellett, hogy az emberek 69 százaléka vásárol 50 forintos visszaváltási díjjal terhelt műanyag-üveg-fém palackos italokat, és 54 százalékuk már váltott vissza ilyeneket.
A panelben lakók 79 százaléka már használta a Mol hulladékos leányvállalata, a Mohu által üzemeltetett visszaváltó automatákat, a kertes házakban, társasházakban élők fele mégy gyűjtögeti őket, hogy majd valamikor visszaválthassa,
de az emberek 15 százaléka nem bajlódik vele.
A teljes népességben öt százalék volt azok aránya, akik az új rendszer hatására kezdték el szelektíven gyűjteni és visszaváltani a hulladékot, és kiderült az is, hogy
- 22 százalék olyan boltban vásárol, ahol nincs automata,
- azoknak, akiknek volt dolga a palackok visszaváltásával, 47 százaléka szembesült valamilyen
- problémával,
- a leggyakoribb probléma az volt, hogy a gép nem vett vissza minden palackot.
A rendszer az emberek 68 százaléka szerint működik jól, vagy inkább jól, de csak 32 százalékuk gondolta úgy, hogy az “új visszaváltási rendszer hatékony módszer, hogy minél több palack kerüljön újrafelhasználásra”.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.