Gazdaság hvg.hu 2024. június. 26. 08:04

A hivatalos döntés előtt adhatott a kormány 817 millió forintot a csádi misszióra

Nyolcszor annyi pénzt szántak a Hungary Helps programban a csádi jelenlétre, mint Ukrajnára.

Tavaly októberben jelentette be a Hungary Helps Ügynökség, hogy a kormány Csádban nyitna humanitárius fejlesztési központot, majd a honvédelmi miniszter azt, hogy 200 magyar katona megy Csádba, végül mindebből novemberben lett kész törvény. Csakhogy a 444 most átnézte a Hungary Helps éves jelentését, és azt szűrték le belőle: minden bizonnyal már ennél sokkal korábban döntött a kormány arról, hogy 817 millió forintot ad a csádi jelenlétre.

Ugyanis a beszámoló szerint a külügytől kapott 817 millió forintot 2023. szeptember 15-től lehetett felhasználni, vagyis hetekkel korábban, mint hogy a kommunikációban szóba került volna bármiféle terv Csáddal kapcsolatban. Persze addigra egy magyar delegáció, benne Orbán Gáspárral már többször is járt az afrikai országban – 2023 júniusa és 2024 januárja között legalább hatszor –, de az, hogy a miniszterelnök fia is ott volt nagy titokban, csak idén januárban derült ki.

 A 444 megnézte a Hungary Helps üzleti tervét is, ez alapján a 817 millióból 311 millió forint mehet a csádi humanitárius programokra, a többiből a dolgozók béreit, három speciális jármű vásárlását és az üzemanyagot fizetnék. Ez főleg ahhoz képest tűnik nagy összegnek, hogy eközben az ukrajnai jelenlétre két év alatt 100 millió forintot szánnak.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.