Hosszú Katinka havonta több mint 2 millió forintra jogosult, amióta májusban betöltötte a 35. életévét, az edzői életjáradék jogosultjaként azonban nem korábbi férjét és edzőjét, Shane Tusupot jelölte meg, hanem nagyapját, aki viszont tavaly elhunyt.
Shane Tusup azért perelné a magyar államot, hogy ő kapja a Hosszú Katinka olimpiai érmei után járó edzői életjáradékot – írja az Index. Tusup 2012 és 2018 között volt Hosszú edzője, 2012 és 2019 között házasok is voltak.
Hosszúnak az ez idő alatt elért sikerei után havi 2 112 400 forint jár 35 éves korától, amelyet múlt hónapban, május 3-án töltött be az olimpiai bajnok úszó. Ugyanekkora összeg jár az edzőjének is, csakhogy ő nem Tusupot, hanem nagyapját, Bakos Lászlót jelölte meg az életjáradékra jogosult edzőként.
Bakos 2023 januárjában hunyt el, azóta senki nem kapja az edzői járadékot. Tusup korábban nem is lett volna jogosult, mivel 2022 szeptemberéig nem is volt magyar állampolgár, ráadásul a 45 évet sem töltötte be, így több kitételnek sem felelt meg. Egy kiskapu szerint azonban így is járhat neki, mivel az edző bármilyen életkorban jogosult a járadékra, ha az általa edzett sportoló betöltötte a 35. életévét.
A portál információit a Magyar Olimpiai Bizottság is megerősítette, de közölték, hogy nem ők az illetékesek, hanem a Honvédelmi Minisztérium alá tartozó Sportért Felelős Államtitkárság. Ők az Indexnek a cikk megjelenéséig nem válaszoltak. Mi is e-mailben kerestük a minisztériumot, hogy megtudjuk, mi az álláspontjuk a kérdésben, jogosult-e Tusup az edzői életjáradékra, ha választ kapunk, cikkünket frissítjük.
Frissítés: A Honvédelmi Minisztérium válaszában annyit közölt, hogy a Sportért Felelős Államtitkárság tájékoztatása szerint Shane Tusup nem indított pert Hosszú Katinka olimpiai érmei után járó edzői járadék megállapítása érdekében a Honvédelmi Minisztérium ellen. Arra a kérdésre, hogy szerintük jár-e Tusupnak az életjáradék, nem válaszoltak.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.