A portugál focista közel 93 milliárd forintot keresett 2023-ban. A top 10-ben öt focista is szerepel, közülük azonban csak egy játszik Európában.
2023-ban Cristiano Ronaldo volt a világ legjobban kereső sportolója, a portugál focista 260 millió dollárt (közel 93 milliárd forint) bevételre tett szert – számolt be a listát összeállító Forbes. A 2023 elején a szaúd-arábiai En-Naszrhöz igazoló játékos bevételeinek többségét a pályán szerezte meg, 200 millió dollárt, pályán kívüli bevételei – szponzori bevételek, támogatások – 60 millió dollárt tettek ki.
A második helyen a spanyol golfozó, Jon Rahm végzett, aki golfütővel a kezében közel annyi pénzt keresett, mint Ronaldo stoplissal a lábán, 198 millió dollárt, amihez még 20 millió dollárt tett hozzá a golfpályán kívül 218 millió dollár, közel 78 milliárd forint bevétele volt összesen. Rahm jövedelme Ronaldóhoz hasonlóan a sportmániás Öböl-államnak köszönhető, mivel csatlakozott a Szaúd-Arábia támogatással létrehozott versenysorozathoz, a LIV Golfhoz, amely a korábban egyeduralkodó PGA Tour kihívására jött létre, és elsősorban a mesés pénzdíjakkal próbálja átcsábítani a legjobb golfozókat.
A dobogóra még egy focista fért fel, a világbajnok, nyolcszoros aranylabdás Lionel Messi tavaly nyáron igazolt az amerikai Inter Miami csapatába. Messi bevételeinek többsége az első két helyezettel szemben a pályán kívülről származik, 70 millió dollár, míg a pályán 65 millió dollárt focizott össze, így 135 millió dollárral, mintegy 48 milliárd forinttal lett gazdagabb 2023-ban. A legtöbb pályán kívüli bevételre így sem ő, hanem az összesítésben negyedik LeBron James, a Lakers kosarasa tett szert, LeBron 128,2 millió dollárjából (közel 46 milliárd) 80 millió származott a pályán kívülről.
Érdekesség, hogy a legjobb 10-ben öt focista is található, közülük azonban csak egy játszik Európában, ráadásul Kylian Mbappé is bejelentette már, hogy távozik a Paris Saint-Germain csapatától, igaz, várhatóan marad a kontinensen, a Real Madrid lehet az új csapata.
A Forbes 50 fős listáján lévő sportolók összesen 3,88 milliárd dollárt, 1388 milliárd forintot kerestek 2023-ban, 13 százalékkal többet, mint az előző évi lista szereplői. Bevételeik 76 százalékot szerezték a pályán, 24 százalékát azon kívül. A listán 19 kosaras, 11 amerikaifocista és 8 labdarúgó szerepel.
A 10 legjobban kereső sportoló:
- Cristiano Ronaldo, futball: 260 millió dollár (200 millió dollár a pályán + 60 millió dollár azon kívül)
- Jon Rahm, golf: 218 millió dollár (198 + 20)
- Lionel Messi, futball: 135 millió dollár (65 + 70)
- LeBron James, kosárlabda: 128,2 millió dollár (48,2 + 80)
- Giannis Antetokounmpo, kosárlabda: 111 millió dollár (46 + 65)
- Kylian Mbappé, futball: 110 millió dollár (90 + 20)
- Neymar, futball: 108 millió dollár (80 + 28)
- Karim Benzema, futball: 106 millió dollár (100 + 6)
- Stephen Curry, kosárlabda: 102 millió dollár (52 + 50)
- Lamar Jackson, amerikaifutball: 100,5 millió dollár (98,5 + 2)
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.