Egy akkora blokkot építenének a működő bohunicei erőmű telephelyén, mint a Paks II. A kivitelezőt nyílt közbeszerzésen választanák ki, az orosz Roszatom kizárásával. A tendert októberre kell előkészíteniük az illetékes minisztereknek.
A szlovák kormány döntést hozott egy új atomerőmű felépítéséről – írja a Reuters Pozsony bejelentésére hivatkozva. Az új erőmű felépítésének terveit októberre kell előkészíteniük az illetékes minisztereknek.
A döntés értelmében az erőmű maximum 1200 megawatt kapacitású lesz (vagyis akkora lehet, mint a Paks II.), a minisztériumoknak elő kell készíteniük a kivitelező kiválasztására irányuló tendert, illetve a beruházás finanszírozásának részleteit. Az elképzelés szerint az új erőművi blokkot a bohunicei (apátszentmihályi) atomerőmű telephelyén létesítenék.
Robert Fico miniszterelnök pár nappal korábban már belengette, hogy Szlovákia újabb atomerőművet építene. A kormányfő szerint az új egység 100 százalékos állami tulajdonba kerülne – a két működő szlovák erőmű csak részleges állami tulajdonban van.
Denisa Sakova gazdasági miniszter azt mondta, a kivitelezőt nyílt közbeszerzésen kívánják kiválasztani, amelyről az orosz Roszatomot – amely Magyarországon a Paks II.-t építi – kizárnák. A tárcavezető arra számít, hogy francia, amerikai és dél-koreai vállalatok is érdeklődhetnek a projekt iránt.
Magyarországgal ellentétben Szlovákia erősen dolgozik azon, hogy függetlenítse magát az orosz nukleáris ipartól – pedig függősége nagyobb, mint Magyarországé. Szlovákia összesen 8 darab VVER-440-es (vagyis a paksiakkal megegyező) típusú reaktort üzemeltet, 4-et a bohunicei, 4-et a mochovcei (mohi) atomerőműben. A nukleáris erőművek az ország áramtermelésének mintegy 59 százalékát adják, a nukleáris termelés ennél nagyobb arányt csak Franciaországban képvisel az Unióban.
Az erőműveket üzemeltető Slovenské Elektrárne 2023 nyarán állapodott meg az amerikai Westinghouse-szal fűtőelemek szállításáról a szovjet típusú reaktorokhoz. Jelenleg csak az amerikai cég képes Oroszországon kívül ehhez a reaktortípushoz fűtőelemeket gyártani.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
![](https://cdn.hvg.hu/img/partolo_tagsag/HVG_hetilap_2_ho_50_off_kampany_03_640x360.png)