A nemzetgazdasági miniszter pénzt, tanácsadást és tudást ígért az új roma vállalkozásfejlesztési központnak. A kormány támogatási pályázatot fog kiírni cigányzenekarok számára. A nemzetgazdasági miniszter szerint a szakképzés megerősítése nélkül a vendégmunkások ki fogják szorítani a cigányokat.
„Ha kell pénz, tanácsadás vagy tudás, én azt fogom küldeni” – ígérte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Kiskunhalason, az ország első roma vállalkozásfejlesztési központjának átadóján.
Nagy Márton azt mondta: 2010 óta azon ügyködik a kormány, hogy az a növekedés, amely megvalósult, és aminek az újraindításán most is dolgozik, az „bevonó” legyen – írja tudósításában a vg.hu.
A munkanélküliek aránya jelenleg emelkedik, de ez a miniszter szerint nem gond, ugyanis annak tudható be, hogy olyanok is belépnek a munkaerőpiacra, akik eddig nem voltak jelen. Mindez egy átmeneti jelenség. A miniszter mindenkit arra biztatott, hogy mérettesse meg magát a rendes munkaerőpiacon.
A demográfiai okok miatt csökken a munkaképes korú lakosság, ezért mobilizálni kell a tartalékokat, amihez mindenképpen meg kell erősíteni a szakképzést.
Ha ez nem történik meg, akkor tényleg az fog történni, hogy bejönnek a vendégmunkások, és ki fogják szorítani a cigányokat, ami nem jó
– mondta Nagy Márton.
A miniszter beszámolt egy új kormányzati elképzelésről is: tervben van kifejezetten vidéki éttermek számára egy támogatási program kidolgozása. Emellett
hamarosan ki fognak írni egy élő zenész cigányzenekarok részére szóló pályázatot,
amely keretében ilyen zenekarokat tudnak majd támogatni.
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.