Azután kérdezték Vargát, hogy Nagy Márton alá került szinte teljes egészében a gazdaság irányítása.
Orbán Viktor kedd éjjel kiadott, csütörtöktől hatályos rendelete szerint Nagy Márton lép elő a magyar gazdaságpolitika vezetőjévé, a kormányon belüli döntéseket meghozó Gazdasági Kabinetet mostantól ő vezeti majd, míg Varga Mihály helyet sem kap az asztalnál. Amikor az ATV megkérdezte Vargát arról, mit szól mindehhez, ő azt válaszolta:
„A játékosokat nem szokták megkérdezni, miért az a kapus, vagy a védő, vagy éppen a középpályás. Ugyanígy dolgozik egy kormány is, van egy kormányfő, a miniszterelnök határozza meg a kereteket.”
A pénzügyminiszter azt azért hozzátette, hogy élni fog a vétójogával, ha azt látja, hogy a költségvetési hiány vagy az államadósság veszélyben van. Más kérdés, hogy mint azt bemutattuk, a vétójoga csak látszat: egyedül akkor vétózhat meg egy tervet, ha úgy látja, hogy az formai vagy számtani szempontból hibás.
Orbán 19-re húz lapot Nagy Mártonnal, és az ország nagyot veszíthet
A vétójog csak illúzió, Varga Mihály eljelentéktelenedik a kormányban. A gazdaságpolitika vezetőjévé előlépő Nagy Márton víziója szerint semmi sem számít, csak a gazdasági növekedés, az majd mindent megold. Elengedett költségvetési hiány és magas infláció várható, és ha nem sül el minden jól, akkor a mostaninál is keményebb válság.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.