Gazdaság hvg.hu 2023. november. 25. 15:02

Tiborcz István cége Szijjártó minisztériumának támogatásával vesz egy hatalmas telket Debrecenben

A tervek szerint méretes logisztikai központot épülhet majd rá.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával vásárol telket Debrecenben a Waberer's csoporthoz tartozó KDI Property – derül ki a Világgazdaság cikkéből.

A cég, amelynek idén május óta a miniszterelnök veje, Tiborcz István a többségi tulajdonosa, pénteken írt alá adásvételi előszerződést egy debreceni ipari övezetben található, 57 ezer négyzetméteres telek megvásárlásáról.

Erre a telekre a terveik szerint egy húszezer négyzetméternél nagyobb logisztikai központ épül.

A vásárlást és a fejlesztést a KDI Property részben saját erőből, részben hitelből részben pedig a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásából fogja finanszírozni.

A külügy támogatásáról a Világgazdaság szerint „jogi kötőerővel nem rendelkező támogatási ajánlata” van már a cégnek, de azt még jóvá kell hagynia a kormánynak.  A pénzt pedig akkor hívhatják le, ha a szerződéses feltételeket már teljesítették.

A minisztériumi támogatás mértéke egyelőre nem ismert.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Tiborcz István úgy véli, hogy nemcsak pozitívumai, hanem negatív oldala is van annak, hogy ő a miniszterelnök lányának, Orbán Ráhelnek a férje, és nemrég ezt nyilatkozta:

Kellett idő ahhoz, hogy ezt megtanuljam a helyén kezelni. Igaz, megtiszteltetés a miniszterelnök vejének lenni, és egyben inspiráló személynek tartom Orbán Viktort, de az üzleti élet önálló szereplőjeként nem azzal a gondolattal kelek fel reggel, hogy az apósom a miniszterelnök.

 

Új társasággal bővült Tiborcz István ingatlanbirodalma

A cég ügyvezetője utoljára a világ egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójának budapesti irodaépületeit üzemeltette.

zöldhasú
Hirdetés