Az egyik MNB-s helyére egy másik MNB-s kerül.
Ahogy hétfőn a hvg.hu is megírta, rendkívüli közgyűlést hívott össze december 21-ére a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), amelyen a tervek szerint visszahívják az igazgatóság elnökét, Patai Mihályt, illetve új igazgatósági tagot és elnököt választanak.
Kedden a portfolio.hu szúrta ki azt az MNB közleményt, melyben az is szerepel, hogy a jegybank Virág Barnabást (képünkön), az MNB monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnökét javasolja a BÉT igazgatósági tagjának és annak elnökének. Virág Barnabás mandátuma ez alapján Patai Mihály megbízatásának időtartamára, tehát a 2026-os rendes közgyűléséig, de legfeljebb 2026. május 31. napjáig szólhat, Pataival megegyező fizetésért, ami 1,6 millió forint havonta.
Az MNB-nek azért van ilyen beleszólása a BÉT ügyeibe, mert a jegybank a Budapesti Értéktőzsde minősített többségű befolyással bíró részvényese.
A hírek szerint Patainak, aki korábban Matolcsy György bizalmi embere volt, azért kellett távoznia mert megromlott a viszonya a főnökével. A portfolio.hu szerint a konfliktus az MNB-n belül már a szervezeti és működési szabályzat átdolgozásában is tetten érhető, ugyanis Patai alól már több fontos területet is kiszerveztek. A portálnak több forrás azt mondta, hogy Patai nyilvánosan is felemelte a hangját Matolcsy Györggyel szemben, mások viszont ennél összetettebb, szakmai nézeteltéréssel magyarázták a helyzetet.
Patai 2019 óta volt az MNB és a BÉT elnöke.
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.