A kormány és az érdekképviseletek egyelőre nem tárgyaltak a témáról.
Több mint harmadával emelkedne jövőre a minimálbér összege, ha megvalósulna a magyar minimálbérrendszer reformja, és így a kétfajta, kötelező legkisebb bért egy összeg váltaná fel – írja a Napi.hu. A portál úgy tudja, hogy a javaslat szerepel a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) napirendjén is.
A lap úgy értesült, hogy a szakszervezetek, a munkáltatói érdekképviseletek és a kormány az őszi bértárgyalások során fontolóra veszi a javaslatot, amely megszüntetné a középfokú végzettséghez kötött garantált bérminimumot, és annak jelenlegi – vagy az inflációval emelt – összege lenne az új minimálbér.
Így a minimálbér összege a jelenlegi 232 ezer forintról legalább 296 400 forintra nőhet – ez jelenleg a garantált bérminimum összege. Azért pedig, hogy a bérminimumot kapó nagyjából 800 ezer munkavállaló se járjon rosszul, az összeg tovább emelkedne januártól legalább 5,5 százalékkal. Leegyszerűsítve:
a minimálbér összege így 2024-ben egy lépcsőben 34,8 százalékkal emelkedne, 312 700 forintra.
A minimálbér reformjától a lap értesülései szerint nem zárkóztak el sem az érdekképviseletek, sem a kormány, viszont egyelőre érdemi egyeztetések a témában még nem voltak.
Szóba se került az évközi minimálbér-emelés a kormányzati konzultáción
A szerdai ülésen még az infláció várható alakulásáról sem adott érdemi tájékoztatást a kormány.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.