Az indok: ezek „kiemelt társadalmi, politikai, gazdaságfejlesztési jelentőségű” beruházások.
Az érintett három program az M49 gyorsforgalmi út Ököritófülpös – Csenger közötti szakaszának megvalósítása (Kocsord mérnökségi teleppel együtt), a Mohácsi Duna-híd megvalósítása a hozzá kapcsolódó úthálózat-fejlesztéssel együtt és a Hercegszántó – Backi Breg (Béreg) közúti határátkelő fejlesztése.
A kormányhatározat felszólítja Lázár János építési és közlekedési minisztert, hogy gondoskodjon e közútfejlesztési beruházások folytatására irányuló, európai uniós finanszírozásra vonatkozó közbeszerzési szabályoknak is megfelelő feltételes közbeszerzési eljárások azonnali megindításáról és lefolytatásáról, és a beérkező ajánlati árak ismeretében tegyen jelentést a kormánynak, hogy mennyi pénzre milyen ütemezésben lesz szükség.
Lázár János rábólintott: új Duna-híd épülhet, de az uniós források még hiányoznak
Korábban arról jelentek meg hírek, hogy az akár százmilliárdos beruházás parkolópályára került, most azonban kiderült: az építési és közlekedési miniszter megadta az engedélyt a közbeszerzési eljárás megindítására.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.