Gazdaság hvg.hu 2023. június. 20. 10:15

Az új kormányrendelet szerint elméletileg élő lovat és struccot is vehetünk SZÉP-kártyával

Augusztus elsejétől a kormány 200 ezer forinttal kitolja a kártyák keretét, és lehetővé teszi, hogy hideg élelmiszereket is vásárolhassanak velük.

Már hétfő este megjelent a SZÉP-kártyák felhasználását átíró kormányrendelet, amiről korábban Gulyás Gergely is beszélt a kormányinfón.

Ebben a háborús vészhelyzetre hivatkozva a kormány 200 ezer forinttal kitolja a kártyák keretét, és lehetővé teszi, hogy hideg élelmiszereket is vásárolhassanak velük. Habár az így vásárolható élelmiszer fogalmát érdekesen rögzíti, ugyanis a Közös Vámtarifáról szóló 2658/87/EGK tanácsi rendelet I. mellékletének módosításáról szóló, 2021. október 12-i (EU) 2021/1832 bizottsági végrehajtási rendelet 1. melléklete szerinti I.-IV. áruosztályba sorolt termékeket tekinti annak, leszámítva az alkoholos italokat és a dohány, illetve dohánypótló árucikkeket.

Ide tartozik például a ló, meg a szamár, meg a tehén, sőt a teve, a papagáj, a strucc, az emu és a teknősbéka is, hiszen a kormány kritériumainak megfelelnek, ugyanis ehetők, hidegek, és nem tartalmaznak sem alkoholt, sem dohányt.

Ezt az értelmezést támaszthatja alá a kormány által a kereskedőkre adott definíció is, eszerint kereskedő a szolgáltatónak minősülő gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, egyéni cég, őstermelő vagy családi gazdaság lehet. Az őstermelő pedig foglalkozhat állattenyésztéssel is.

Persze mindehhez hozzátartozik, hogy a SZÉP-kártya elfogadásához szükséges gazdasági tevékenységnek az alábbiak valamelyikébe bele kell férnie:

  • Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem
  • Zöldség, gyümölcs kiskereskedelme
  • Hús-, húskészítmény kiskereskedelme
  • Hal kiskereskedelme
  • Kenyér-, pékáru-, édesség-kiskereskedelem
  • Egyéb élelmiszer-kiskereskedelem
  • Élelmiszer, ital, dohányáru piaci kiskereskedelme
zöldhasú
Hirdetés