Gazdaság hvg.hu 2023. június. 19. 06:58

Publicus: A kormánypárti szavazók fele szerint sem törik le az élelmiszer-drágulást a kötelező akciók

Az árstopos termékek esetében minden harmadik vásárlónak vannak készlethiánnyal kapcsolatos rendszeres tapasztalatai.

Nem tudja csökkenteni az inflációt a boltok akcióra kényszerítése: így gondolja az emberek 71 százaléka. A Fidesz-KDNP szavazói ugyan jobban bíznak a kormány ezen előírásában, de őket is megosztja a kérdés: 45 százalékuk szerint a kötelező akciók letörik a drágulást, 43 százalékuk szerint nem. Az ellenzéki és a bizonytalan szavazók még kritikusabbak: 91, illetve 79 százalékuk az előírástól nem vár változást az árakban – derül ki a Publicus Research közvélemény-kutatásából, amit a Népszava megrendelésére készítettek.

A többség (60 százalék) arról is meg van győződve, hogy az akciók nemhogy az infláció ellen hatástalanok, de közben érdemi segítséget sem nyújtanak az embereknek. Ugyanakkor itt már a kormánypárti válaszadók többsége (59 százalék) ezzel ellenkező választ adott, a 60 százalékos általános többség az ellenzékiek és a bizonytalanok nagy részének (81, valamint 67 százalék) álláspontja miatt alakult ki.

Jön a kötelező akciózás a boltokban, jó lesz ez nekem?

Június elsejétől indul az államilag előírt akciózás a kiskereskedelemben, a kormány az infláció elleni fegyverként emlegeti a rendeletben meghatározott leárazást. Csodát, vagy akár az infláció csökkentését persze hiába várnánk tőle, de akkor mi értelme? Elmagyarázzuk.

A lap megjegyzi, hogy mindez annak tükrében nem túlságosan meglepő, hogy az élelmiszerláncok a kötelező akciókat bevezető rendeletet megelőzően is már komoly, esetenként akár 20-50 százalékos leértékelésekkel adták bizonyos termékeiket, sőt, vannak olyan láncok, ahol a „többet adunk” felkiáltás égisze alatt igyekeznek rátromfolni a kormány által elrendelt kötelező mértékre. Bár előfordul, hogy ezt olyan, az átlagos vásárló kosarától viszonylag idegen termékekkel teszik, mint az avokádó, a pisztráng, a nyírfacukor, vagy a kókuszzsír.

Ugyanakkor az árstopos termékek terén már egészen más a helyzet. A Publicus május végi adatfelvételekor ugyanis minden harmadik vásárló – még a kormánypártiak is - rendszeresen találkozott áruhiánnyal a hatósági áras termékeknél, másik bő harmadukkal pedig előfordult ilyesmi. Az áruhiányt észlelők kétharmada cukrot, bő felük tejet, 42 százalékuk lisztet, illetve étolajat, negyedük csirkemellet és 16 százalékuk sertéscombot nem tudott vásárolni.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.