A távhőkassza egyenlegének megsegítése mellett humanitárius célokra is pénzt ad a kormány.
A kormány úgy döntött, hogy a távhőkassza pozitív egyenlegét 2023. áprilistól továbbra is központi költségvetési forrásból származó befizetéssel szükséges fenntartani. Ezért a következő három hónapban, három részletben összesen 100 milliárd forintot utalnak át a Rezsivédelmi Alapból az Energiaügyi Minisztériumnak.
Ez nem először történik, decemberben például 143 milliárd forintot adtak ugyanerre.
Egy másik határozattal a kormány humanitárius célból nyúlt bele a költségvetésbe, amelyről a módosított törvényt egyébként ugyanebben a szerda esti Magyar Közlönyben hirdették ki. 1,12 milliárd forinttal támogatják a Hungary Helps Program keretében a törökországi földrengés következtében megrongálódott az adiyamani Szent Péter és Pál szír ortodox templom újjáépítését és az Antióchiai Szír Ortodox Egyház további törökországi humanitárius feladatainak ellátását, az osmaniyei Művelődési Központ újjáépítését, valamint a szíriai földrengéssel sújtott Antióchiai Szír Ortodox Egyház, a szíriai Melkita Görögkatolikus Egyház és az Antióchiai Görög Ortodox Egyház működését.
* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után
A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.