Gazdaság MTI / hvg.hu 2023. március. 02. 18:40

Százmilliárdos kiesést okoz az MNB döntése a bankszektornak a Bankszövetség szerint

A szervezet tiltakozik a kedden bejelentett intézkedés miatt.

Éves szinten több mint 100 milliárd forintos kiesést okoz a bankszektornak a Magyar Nemzeti Bank azon döntése, hogy április 1-jétől duplájára, 10 százalékra emeli a kötelező tartalékrátát, és annak negyedére nem fizet kamatot a bankoknak – hangsúlyozta a Magyar Bankszövetség (MNB) közleményében. Rámutattak, hogy az MNB döntése csökkenti a bankszektor lakossági és vállalati hitelezési képességeit, újabb terhet jelent a szektornak, amelynek az extraprofitadó, a lakossági jelzáloghitel és a kis-és középvállalkozói (kkv) kamatstop, illetve az agrármoratórium már eddig is veszteséget okozott.

A szövetség szerint az egész nemzetgazdaság számára hátrányos az újabb banki teher. „A koronavírus árnyékában és a szomszédban zajló háború gazdasági következményei miatt a magyar gazdaság szinten tartásához teljes körű nemzeti összefogásra van szükség, amelynek keretében a bankszektor elsődleges feladata a gazdasági növekedés finanszírozása” – fogalmaztak a közleményben. Arra is kitértek, hogy a mostani 25,7 százalékos éves inflációs környezetben jelenleg az egynapos jegybanki betéti kamat 18 százalék, amihez képest már most is jóval alacsonyabb, 13 százalékos kamat vonatkozik a kötelező tartalékrátára. A jegybank a kötelező tartalékráta állományának kétszeresére emelésével, illetve egy rész kamatmentességével az egynapos betéti kamathoz képest feleakkora, súlyozottan 9,75 százalékos kamatot fizet a bankoknak a kötelező tartalékrátára.

A bankszövetség a bejelentett jegybanki intézkedés kivezetését kérte a közleményben a bankszektor gazdaságfinanszírozási képességének fenntartása érdekében.

Az MNB a keddi kamatdöntést követően közölte, hogy a kötelező tartalékráta 25 százalékára nem fizet kamatot, továbbá a kötelező szint, azaz a 10 százalék feletti részre az alapkamatnál magasabb, az irányadó kamattal megegyező mértékű kamatot fizetnek majd. A monetáris tanács januárban döntött arról, hogy a kötelező tartalékráta szintjét megemeli 5 százalékról 10 százalékra, ami 2000 milliárd forint helyett 4000 milliárd forint lekötését eredményezi a tartalékszámlán.

Erre azért volt szükség, mert a magyar bankrendszer likviditása nagyon magas, és ilyen magas jegybanki kamatszintek mellett rohamosan nő: immár 12 ezer milliárd forint körül van.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. január. 31. 06:30

Nem tudni, mi épül, mégis kihúzzák a legjobb földeket a gazdák alól a Pécs mellé tervezett gigantikus ipari park miatt

Az ország legnagyobb ipari parkját építenék meg Bicsérd határában, Pécs közvetlen közelében, csak éppen a felülről jövő elképzelés nem egyezik a helyiekével. Gazdák alól kihúzott első osztályú termőföldek, rengeteg bizonytalanság, illetve a környezetszennyezéstől való félelem jellemzi a beruházást. Már ha megvalósul.