Nagy István ugyanakkor megerősítette, hogy április 30-ig biztosan maradnak a hatósági árak.
A hatósági áras élelmiszerek iránt 20-80 százalékkal nőtt a kereslet – ezt mondta Nagy István a Napi.hu-nak adott interjújában annak igazolására, hogy az alapvető élelmiszerek árának rögzítése olyan „szociális intézkedés volt, amely be is töltötte a szerepét”.
Az agrárminiszter Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterkorábbi kijelentéseihez hasonlóan beszélt arról, hogy a kiskereskedelmi láncok eltúlzott áremeléseket hajtottak végre az árstopra hivatkozva. Ehhez azt is hozzátette, hogy „a Gazdasági Versenyhivatal is kiemelten kezeli az élelmiszer-infláció ügyét”. Azt vizsgálják, hogy az üzletláncok tudatosan, összehangolva hajtottak-e végre szélsőséges mértékű áremelkedést.
Nagy István szerint mindenesetre a kedvező piaci folyamatok (elsősorban a mezőgazdasági termékek és az energia nemzetközi árának mérséklődése) miatt
meg lehet úgy szüntetni az árstopot, hogy a kivezetéssel kialakuló piaci árak ne okozzanak már komoly költségnövekedést a lakosságnak.
A miniszter azt is hozzátette, hogy a piac is úgy készül, hogy április végéig maradnak az ársapkák.
Az interjúban szóba került a rovarfehérje kérdés is, ami ellen Nagy István ezúttal is hevesen érvelt. Azt állította, hogy Brüsszel provokálja "a hagyományokra épülő európai mezőgazdaság fellazítása érdekében".
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.