Gazdaság hvg.hu 2023. február. 08. 13:01

Tavaly Magyarországon drágult a legnagyobbat a pizza az egész EU-ban

A legkisebb áremelkedést Luxemburgban mérték.

Az Eurostat a minimálbérek összevetésén felül azt is megnézte, hogy hol drágult az elmúlt évben a legnagyobbat a pizza, és ebben végre nem a sereghajtó szerepe jut Magyarországnak, hanem a győztes babér-, vagy inkább bazsalikomlevél-koszorúja. Az egész EU-területén, átlagban számolva és kerekítve 16 százalékkal emelkedett a pizza ára 2022 folyamán, azonban Magyarországon majdnem ennek a számnak a háromszorosával, 46 százalékkal lett drágább a legismertebb olasz streetfood. Az ezüstérem kétes dicsősége Litvániának jutott a maga 38 százalékával, a harmadik helyre pedig Bulgária futott be, ahol 37 százalékkal több levába került egy pizza 2022 decemberében, mint egy évvel azelőtt.

Persze érdemes egy pillantást vetni a lista végére is, Luxemburgban (+7%), Olaszországban (+10%) és Franciaországban (+13%) drágult a legkisebb mértékben a pizza, no meg persze, ha már a franciáknál tartunk, a quiche, elvégre az Eurostat pizza- és quiche-inflációt számolt.

Ami talán itt még az egyes országok teljesítményénél is fontosabb adat, hogy a 2020 és 2021 közötti drágulás mindössze 2 százalékos volt, így jól látható, hogy az uniós átlagban mért 16 százalék sem minősül egy kifejezetten normális adatnak.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.