Gazdaság MTI/hvg.hu 2022. október. 22. 10:08

Ennyit lehetett diákmunkásként keresni idén nyáron

Már közelíti a fizikai munkások bérét.

A Meló-Diák több mint 1000 partnerénél 14-18 ezer diák dolgozott a nyáron; ebben az időszakban a diákszövetkezeten keresztül munkát vállaló fiataloknak 4,887 milliárd forint munkabért fizettek ki; a ledolgozott órák száma 3,234 millió volt, az átlag órabér meghaladta az 1500 forintot - közölte Kott Zoltán, a Meló-Diák Holding vezérigazgatója pénteken az MTI-vel.

Ezzel kapcsolatban cikkében a Napi.hu megjegyezte: ez a szint már gyakorlatilag elérte a fizikai munkások órabérét, amely, a Trenkwalder felmérése szerint 1579 forint volt szeptemberben.

A Meló-Diák által 2021 végén készített felmérésben a válaszadók csaknem háromnegyede mondta azt, hogy szívesen dolgozik tanulás mellett. A mostani, bizonytalanabb helyzetben ez az arány már feltehetően magasabb; a kiadások - például az albérleti díjak - olyan ütemben emelkedtek, hogy valószínűleg egyre több az olyan főiskolás és egyetemista, aki rendszeres munkával egészíti ki bevételeit - mondta a vezérigazgató.

Mindezt alátámasztják a Meló-Diák adatai is, amelyek szerint az egy diákra eső ledolgozott órák száma szeptemberben megközelítette a júniusi szintet, és a partnercégek száma sem esett vissza jelentősen a nyári csúcsszezon elmúltával.

Képünk illusztráció

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.