Gazdaság Lengyel Miklós 2021. december. 21. 13:40

Társadalmi megbékélést hirdet Chile új, 35 éves baloldali elnöke

Meggyőző fölénnyel nyerte a választás hétvégén rendezett második fordulóját Latin-Amerika leggazdagabb országában Gabriel Boric, aki az első fordulóban alulmaradt szélsőjobboldali ellenfelével szemben. A piac már nem fogadta ilyen kedvezően a választási eredményt.

"Olyan elnök szeretnék lenni, aki inkább meghallgatja az embereket, mintsem hogy kioktassa őket, aki nem fenyegeti, hanem kiterjeszti a demokráciát, aki a társadalom egységét keresi. Olyan elnök szeretnék lenni, aki az emberek hétköznapi ügyeivel törődik, és aki elszántan küzd a kisszámú elit privilégiumai ellen. Mindennap Chile családjaiért kívánok dolgozni" – mondta első elnöki megszólalása alkalmából Gabriel Boric, aki 56-44 arányban győzte le szélsőjobboldali ellenfelét.

José Antonio Kast nyíltan védelmébe vette Pinochet tábornok 1973-ban kezdődött diktatúráját, amely véresen számolt le Allende demokratikusan megválasztott szocialista rendszerével, ugyanakkor – az USA hatására – neoliberális gazdaságpolitikát folytatott Chilében. A chicagói fiúk – Milton Friedman tanítványai – itt próbálták ki a gyakorlatban a neoliberális teóriát, amely szerint minimális államot és maximális piacot kell teremteni a dinamikus fejlődés számára. A kísérlet sikeresnek bizonyult egy határig: a szociális tiltakozást a diktatúra lehetetlenné tette. A diktatúra bukása után azonban mind nyilvánvalóbbá váltak a siker mögött a gondok: nemrég már tüntetéseken tiltakoztak Santiago de Chilében és más városokban az ellen, hogy amíg a szupergazdagok gyarapodnak, addig a bérből és fizetésből élők egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a pandémia miatt kialakult gazdasági válságban.

Megszűnik a magánnyugdíjpénztári rendszer

A Pinochet-diktatúra zászlós hajója volt a magánnyugdíjrendszer széles körű elterjesztése Chilében, ahol ez a neoliberális elképzelés csak a lakosság kisebb részének biztosított nyugodt öregkort, a többségnek nem. Ezért Gabriel Boric egyik fő választási ígérete az volt, hogy visszaszorítja, majd megszünteti a a magánpénztárak rendszerét. Az új elnök ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozza, hogy nem szabad a szegényekkel megfizettetni a rendszer költségeit és a válság árát.

A távozó elnök, Sebastian Pinera, akit sokan Trumphoz hasonlítottak, mert szintén szupergazdag és gyakran penget szélsőjobboldali húrokat, most a baloldal választási győzelme után együttműködési készségét hangsúlyozta. Az új elnök csak márciusban veszi át a hivatalát. A távozó elnök maximális együttműködést ígért ebben az időszakban. Hasonlóképp a vesztes szélsőjobboldali jelölt is sietett gratulálni ellenfele "nagy győzelméhez".

Gabriel Boric, aki nemrég még diákvezér volt, tisztában van a nehéz helyzettel: "Nem lesz könnyű az előttünk álló időszak. Csakis úgy boldogulhatunk, ha a társadalom összefog. Minden chilei elnöke szeretnék lenni, és szolgálni akarok mindenkit" – hangsúlyozta a fiatal elnök.

A tőzsde kedvezőtlenül fogadta a balodali győzelmet – tudósít a Guardian. 10%-os volt az esés hétfőn, a peso árfolyama is lefelé gyengült 2 százalékkal. Május óta 20%-os az árfolyamcsökkenés. Akkor határozta ugyanis el a helyi parlament, hogy új alkotmányt dolgoz ki, amely a neoliberális alapelvek helyett a szociális piacgazdaságot részesíti előnyben.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2025. március. 03. 17:30

Kedden élesedhetnek Trump vámjai, már csak az a kérdés, kinek fognak jobban fájni

Donald Trump elnök éppen az amerikai dominanciájú globális kereskedelmi rendszer alapjait támadja, amikor 1939 óta nem látott csúcsra emeli az importra vonatkozó összesített vámtarifát. Az elnök egyértelmű célja visszahozni az USA-ba a gyártást és erősíteni a hazai piac szerepét, ám mindennek ára van, ami hosszabb távon akár a dollárt és az amerikai gazdaságot is gyengítheti.