Messze túllépte az engedélyezett kampányköltségeket 2012-ben Nicolas Sarkozy. Ennek eltitkolásáról szól a per, amelynek eredményeképp Franciaország egykori köztársasági elnöke másodszor is börtönbüntetést kaphat.
Bombát robbantott mindjárt az első tanú Sarkozy exelnök tárgyalásán - írja a párizsi Le Monde. A 2012-es kampányrendezvények szervezője így vallott a bíróság előtt: "Kezdetben naiv voltam. Azt hittem, hogy mindenki vállalja majd a felelősséget. Most viszont vállalom, hogy minden feltett kérdésre válaszolok, és megnevezem a felelősöket" - mondta Franck Attal, az Event rendezvényszervező cég főnöke. Ő a beidézett 14 tanú egyike Sarkozy perében, ahol a kampánykiadások elszámolásának meghamisítása a fő vádpont.
Franck Attalt 2012 januárjában fogadták az Élysée-palotában, ahol hivatalosan is megbízták a kampányrendezvények szervezésével, azzal a jó tanáccsal: "aztán minden nagyot szóljon!" Hozzátette: "a kormánypárt nem azért választott engem, mert olyan jónak talált hanem, mert engem tartottak az elnök emberének".
Franck Attalt meglepte, hogy nem kapott pontos utasításokat arra, mit is akarnak Sarkozy kampánystábjának főnökei. Aztán rájött, hogy menetközben ötletelnek, nincs forgatókönyv a választásokra. Az még jobban meglepte a rendezvényszervezőt, hogy nem volt szoros elszámolás sem, pontosabban kettős számlázás folyt. "Erről mindenki tudott a Bygmalionnál és a kormánypártban is. A portástól Sarkozyig" - hangsúlyozta a per első tanúja. A Bygmalion volt a kormánypárt kedvenc cége, és ehhez tartozott az Event is.
Az exelnök és a kampánystáb jó része persze mindmáig azt állitja, hogy ők nem tudtak semmiről sem.
Hogy működött a rendszer?
Kettős számlázás volt a bevett gyakorlat - vallotta korábban a kampánystáb egyik vezetője. Ilyen módon a Bygmalion kampányköltségeinek 80%-át lenyelte a kormánypárt, 20 millió euró helyett csak 4 millió szerepelt Sarkozy kampányköltségeiben.
Az ügy érdekében az eredeti számlák nagyrészét eltüntették.
Hogy történt ez? - kérdezte a bírónő a per első tanúját. "Úgy, hogy utasítást kaptam: tüntessem el a számlákat, és én el is tüntettem azokat" - válaszolta Franck Attal.
Csapdahelyzet
2012 márciusában összeült Sarkozy vezérkara, és elrendelte: vessenek véget a kettős számlázásnak. A sajtó ugyanis szagot fogott, és féltek a kínos leleplezéstől a kampány finisében. Csak épp azt nem mondták meg, hogy akkor hogyan finanszírozzák a kampány rendezvényeket - mondta a bíróság előtt Franck Attal.
"Választanom kellett: vagy folytatom a kampányt vagy mindent leállítok. Az utóbbi esetben mindenki veszített volna, hiszen még nagyon sok rendezvény volt hátra. Ezért a folytatás mellett döntöttem."
Vagyis Franck Attal vállalja a felelősséget azért, amit ő tett, de nem hajlandó elvinni a balhét - összegez a FranceInfo. Kérdés ezek után, hogy mit vall Sarkozy, aki egyáltalán nem mellesleg elveszítette a választást 2012-ben.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.