Gazdaság MTI 2021. március. 12. 21:59

Kötelezővé teszik a távmunkát Lettországban

A fertőzésveszély miatt lesz kötelező a home office.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Lettországban a következő hetekben több ágazatban kötelezővé teszik a távmunkát a koronavírus-járvány terjedése miatt – jelentette be a rigai kormány pénteken.

A kabinet úgy döntött, hogy a közszférában, az állami és önkormányzati vállalatoknál, valamint a magánszektor egyes területein dolgozók keddtől nem járhatnak be a munkahelyükre, és otthonról kell dolgozniuk. Kivételt csak a termelő tevékenységet végző vállalatok, és az egyéb, munkahelyhez kötött tevékenységek képeznek.

Az intézkedés célja, hogy csökkentse a fertőzésveszélyt. A döntéssel egy időben szigorodnak a helyi érdekű tömegközlekedés igénybe vételének feltételei. Emellett az iskolákban bizonyos körülmények között engedélyezik az oktatást a szabadban is.

Az 1,9 millió lakosú Lettországban tavaly ősz óta nő a fertőzöttek száma. Az óvintézkedések szigorításának hatására december közepe óta kissé javult a helyzet. Lettországban csaknem 93 ezer fertőzöttje és mintegy 1750 halottja van a koronavírus-járványnak.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.