Gazdaság hvg.hu 2020. december. 18. 17:54

Gyorsan drágult 3,7 milliárd forinttal a másodosztályú Nyíregyházának épülő stadion

Még az eddigi stadiont sem bontották el, de már kiderült, nem lesz elég az eredetileg megítélt 10,32 milliárd forint.

Már a közbeszerzési pályázat lezárultáig 3,4 milliárd forinttal drágult a tervezett nyíregyházi stadion - írja az mfor.hu.

A kormány eddig sem fukarkodott, az eredeti bejelentés szerint 10,32 milliárd forintot adtak a központi beruházásként épülő nyíregyházi stadionra. A közbeszerzési eljárás szeptemberben indult és most zárult le.

A lap szerint a stadiontenderen három induló volt, de csak egyikük adott be érvényes pályázatot, ami 13,7 milliárd forintos ajánlat volt.

Ez az Épkar Zrt. - ami benne volt a Puskás Aréna építésében is - és a nyíregyházi székhelyű Nyír-Wetland Generál Zrt. konzorciuma, de alvállalkozóként megjelenik a Magyar Építők Zrt. is.

A Nyíregyháza Spartacus otthonának szánt létesítmény a tervek szerint 8150 főt képes befogadni, pályafűtést és automatikus öntözőrendszert is kialakítanak.

A Szpari jelenleg az NB II-ben szerepel, mint ahogy a csapat fennállásának a nagyrészében tette. Az előző szezonban átlagosan 926 nézőt vonzott a csapat produkciója.

A jelenlegi másodosztályú mezőnyből ezzel ők lehetnek a hatodik klub, ami teljesen új stadiont kap, az NB I ilyen szempontból már nem lehet pálya a kormánynak: a jelenlegi 12 csapatból az Újpesten kívül mindegyik számára 2010 óta épült új létesítmény, illetve a Budapest Honvédét még nem fejezték be.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.