A távozó orvosok főként a nehéz munkakörülményekre hivatkoznak.
Legkevesebb 15 orvos hagyta el a szegedi klinika Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetét – írja a Szeged.hu. A portál szerint mindez 3-4 hónap alatt zajlott le, és a fenti szám kizárólag az orvosokra vonatkozik, ebben a szakdolgozók nincsenek benne. Az értesülést a hvg.hu forrásai is megerősítették.
A Szeged.hu-nak nyilatkozó orvosok közül többen a nehéz munkakörülményekre hivatkoztak, amely szerintük összefügg a bürokráciával, ami az egyetem és a klinikák működését jellemzi. Azt is hozzátették, hogy a legegyszerűbb ügyek elintézése, vagy eszközök beszerzése is hónapokat vesz igénybe.
A lap által megszólaltatottak „a klinika átgondolatlan és tervszerűtlen működéséről beszéltek, ami a járványhelyzetben még látványosabban megmutatkozik”.
Az aneszteziológusok távozása a koronavírus-járvány miatt különösen kényes ügy lehet, mert rájuk van szükség többek között a lélegeztetéshez is. Tíz napja Müller Cecília azt mondta az operatív törzs sajtótájékoztatóján, hogy a gépek működtetéséhez tavasszal megtörténtek az átképzések, és vannak aneszteziológusaik is. Az egyelőre nem derült ki, hogy mekkora gondot okoz a hiányzók pótlása és az sem, ez időközben megtörtént-e.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.