2020 első félévében a legtöbben 1-3 millió forint személyi kölcsönt igényeltek volna, amit a többség 3-5 év alatt tervezett visszafizetni. A leggyakoribb hitelcél az autóvásárlás, ám sokan finanszíroznának személyi kölcsönből lakásfelújítást és ingatlanvásárlást is, de a hitelkiváltás is népszerű.
A hitelkalkulációt végzők több mint 44 százaléka 3 millió forintnál nagyobb összegű személyi kölcsönt szeretett volna igényelni 2020 első félévében, de 6 százalék volt a 8-10 millió forintos érdeklődések aránya is – derül ki a Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorának adataiból. Ez utóbbi jelentős csökkenés 2019 első hat hónapjához képest, ám a dolog annyiban érthető, hogy a bankok a koronavírus járvány kitörése óta óvatosabbak, így zömök legfeljebb 5-8 millió forintig hitelez jelenleg.
Az érdeklődők több mint fele (54 százalék) 3-5 évre adósodott volna el, míg 29 százalékuk 6-8 év, 7 százalékuk pedig 9-10 év alatt tervezte visszafizetni a felvett összeget. Ez utóbbi 10 százalékos csökkenés 2019 első félévéhez képest, ami érthető, mert a bankok többsége most legfeljebb 8 évre hitelez a személyi kölcsönök 10 éves elméleti maximuma helyett.
A 12 hazai bank ajánlatait összehasonlító Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátor adatai alapján a legnépszerűbb hitelcél a gépjárművásárlás (8,18 százalék), amit a lakásvásárlás (3,71 százalék), a lakásfelújítás (2,47 százalék) és a hitelkiváltás 2,25 százalék követ, de a többség természetesen szabad felhasználással igényelt volna kölcsönt. A használt autó vásárlásának megfinanszírozása hagyományosan közkedvelt cél a személyi kölcsönök esetében, hiszen rugalmas és gyors megoldást jelent akár külföldi import esetén is, ráadásul a hitel egy része a vételt követően szinte biztosan felmerülő szervizköltségekre is fordítható.
A személyi kölcsönből történő lakásvásárlás talán meglepőnek tűnhet, hiszen miközben ezek THM-e (teljes hiteldíj-mutatója) 7 százalék körül kezdődik, 10 éves kamatperiódusú lakáshitelt – ahol a bank egy évtizedig nem módosíthatja egyoldalúan a kamatot – már 4 százalék alatti THM-mel is találni a Bankmonitor lakáshitel kalkulátora szerint. Előfordulhat azonban, hogy egy ingatlan valamilyen oknál fogva nem hitelezhető – például nem lakóingatlanként szerepel a tulajdoni lapon –, vagy rövid időn belül pénzhez szeretne jutni az eladó, akkor a személyi kölcsön is szóba jöhet.
Lakásfelújítás esetében a személyi kölcsön alternatívája lehet egy szabad felhasználású jelzáloghitel is, hiszen ezek THM-e 6 százalék körül kezdődik, ám itt az átlagos átfutási idő egy-másfél hónap, ráadásul egy 5 millió forintos hitelnél akár 200 ezer forint is lehet az egyszeri költség – közjegyzői díj, folyósítási díj stb. –, ami személyi hitel esetében általában néhány tízezer forintból megúszható.
A hitelkiváltás a jelenlegi alacsony kamatkörnyezet miatt lehet viszonylag népszerű, hiszen azon túl, hogy akár jelentősen csökkenthető a havi kiadás egy meglévő, drága kölcsön olcsóbbra cserélésével, akár a hitelképesség is visszaállítható egy ilyen pénzügyi manőverrel.* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!
A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.