Gazdaság MTI / hvg.hu 2020. augusztus. 04. 10:15

ITM: Közel 25 ezerrel csökkent az álláskeresők száma

A tárca szerint kedvező fordulat állt be.

A június közepi mélypontot követően augusztus első napjaira közel 25 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, ami egyértelműen jelzi, hogy kedvező fordulat megy végbe a munkaerőpiacon – írta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára keddi közleményében.

Bodó Sándor szerint a Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedéseinek köszönhetően ezzel "már hetedik hete csökken a munka nélkül lévők száma". Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a foglalkoztatási adatok is bizakodásra adnak okot, hiszen a júniusi mutatók májushoz képest már 58 ezres létszámnövekedést jeleztek.

A veszélyhelyzet miatt elsőként és leginkább nehéz helyzetbe jutott ágazatok közül a kereskedelemben, a turizmus-vendéglátásban és a feldolgozóiparban is a többszörösére emelkedett a bejelentett új álláshelyek száma. Bodó Sándor hozzátette, az elhelyezkedetteké a múlt héten már a 20 ezret közelítette. Egyébként a nagyvárosokat sokkal jobban megütötte a válság, mint a kistelepüléseket. Ezt viszont már nem Bodótól tudni, hanem a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálattól (NFSZ), amely hónapról hónapra közli az álláskeresőkről szóló adatsorokat.

A Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései a 2010 utáni időszak eredményeire építve nagymértékben segítik a magyar gazdaság kilábalását a koronavírus okozta válságból. Magyarország továbbra is az Európai Unió azon tagállamai közé tartozik, ahol az egyik legalacsonyabb a munkanélküliség – közölte Bodó.

Az ITM által gondozott bértámogatási programok összességében több mint 260 ezer munkahely megőrzését tették lehetővé. A bértámogatások és a további akciótervi lépések (például hitellehetőségek, adó- és járulékkedvezmények, képzések) eddig több mint 1 millió munkavállalón segítettek. "A kormány változatlanul azon dolgozik, hogy a lehető legtöbb munkahelyet megvédje, és amennyit a vírus mégis tönkretesz, annyi újat létrehozzon" – írta.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.