A boltok nem szabhatnak meg minimum limitet.
Jövőre több százezer gazdasági szereplőnél fizethetnek majd a vevők, az ügyfelek bankkártyával vagy más elektronikus módszerrel, így a közértek, az edzőtermek, az autószervizek és az ázsiai éttermek sem utasíthatják vissza a készpénz nélkül érkezőket – mondta a Magyar Nemzetnek Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese.
Nagyjából hatvanezer vállalkozás még nem felel meg a feltételeknek, de azontúl, hogy majd fél évük van felkészülni, esetükben sincs szó nagy fejlesztésről, hiszen az elektronikus azonnali fizetéshez lényegében csak egy bankszámlára van szükség – magyarázta Tállai András. Hangsúlyozta,
összeghatár nélkül el kell fogadni a banki fizetést, tehát az ügyfeleket akkor is ki kell szolgálni, ha egy fillér készpénz sincs náluk.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.