Gazdaság hvg.hu 2020. május. 12. 20:40

Egy magyar bankár miatt támadt gond az EU-ban

Farkas Ádám átült az egyik legnagyobb pénzügyi lobbiszervezetbe, de ez az európai ombudsman szerint súlyos összeférhetetlenséget eredményezett.

Meg kellett volna akadályoznia az Európai Bankhatóságnak (EBH), hogy egyik vezető tisztviselője, a magyar Farkas Ádám az Európai Pénzügyi Piacok Szövetségéhez (AFME) igazoljon, mert ez súlyos összeférhetetlenséget eredményezett - ez lett annak a vizsgálatnak az eredménye a Népszava szerint, amit Emily O'Reilly európai ombudsman indított.

Az ír biztos biztos közleménye szerint, amelyet a Politico is idézett, Farkasnak már 2019 augusztus 1.-től ismertek voltak a tervei, ehhez képest október 31-ig még hozzáférhetett az EBH által kezelt szenzitív adatokhoz. A bankhatóság ez ügyben végül lépett ugyan, de csak aztán, hogy Farkas az AFME alkalmazottja lett. Az intézkedés értelmében 24 hónapra eltiltották attól, hogy kapcsolatba lépjen előző munkahelyével és 18 hónapra a „személyes pénzügyi lobbitevékenységtől” is.

Az EBH reakciójában azzal érvelt, hogy „meggyőződésük, hogy az adott helyzetben szükséges és megfelelő lépéseket tették”. Az AFME ezzel szemben egyáltalán nem kommentálta az ügyet - írta a Népszava.

Farkas Ádám tavaly októberben jelentette be nyilvánosan a távozását. Akkor az LMP tiltakozó közleményt adott ki, melyben azt írták, Farkas „az európai bankfelügyelet éléről a banklobbihoz távozik, amelyen keresztül a biztosítók, bankok és pénzügyi vállalatok érvényesítik politikai érdekeiket. Tehát Farkas olyan területre távozik, ahol az általa megismert szuperszenzitív pénzügyi adatokat és információkat, üzleti titkokat nagyban hasznosíthatja. Az LMP szerint ez elfogadhatatlan és Európai Zöld Párttal egyetértésben azonnali lépéseket követelünk”.

Farkas Ádám 1997-2001 között a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója, majd a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnöke is volt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.