Olyanokra vetnék ki, akik óriási pénzeket kaszáltak a közbeszerzéseken. Szél Bernadették szerint ezzel milliárdok kerülhetnének Magyarország kasszájába.
Közös törvényjavaslatot nyújtott be az úgynevezett Mészáros-adóról, azaz az "egyes kivételezett gazdasági szereplők szolidaritási hozzájárulásáról" három független országgyűlési képviselő, Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs. A kezdeményezéshez Fekete-Győr András, a Momentum elnöke is csatlakozott.
A Mészáros-adót a közbeszerzések legnagyobb győzteseire vetnénk ki, és összességében több százmilliárd forintos bevételt jelentene hazánknak. Ebből a pénzből pótolható a munkájukat és fizetésüket elvesztő emberek jövedelme. Ebből a pénzből maszkok és kesztyűk vásárolhatók. Ebből a pénzből megemelhető az egészségügyi dolgozók fizetése
– írták a törvényjavaslat benyújtói.
A törvényjavaslat alapját a Botka László által meghirdetett Nemzeti Szolidaritási Program adta. Szeged polgármestere szerint a NER-közeli vállalatoknak és a nemzeti tőkésosztálynak is nagyobb szerepet kellene vállalnia a koronavírus-járvány elleni harcban.
Bár nem a törvényjavaslathoz kapcsolódik, érdemes felidézni Bod Péter Ákos egykori MNB-elnök szavait. Bod egy keddi interjúban – a kormány gazdaságvédelmi csomagjáról szólva – azt mondta, "nem akarnak hozzányúlni a nagy állami beruházásokhoz és elkötelezettségekhez. A szent tehenek érintetlenek maradtak."
A Mészáros-adónak keresztelt törvényjavaslat szerint sávosan növekvő rendszerben vetnék ki az adót "az elmúlt nyolc évben állami forrásokból milliárdos, tízmilliárdos és százmilliárdos nagyságrendű bevételekre szert tevő vállalatokra is". Az ellenzéki képviselők szerint a hozzájárulásokból származó bevételek megfelelő elköltése érdekében elrendelnék egy kizárólag a veszélyhelyzet következményeinek elhárítására szolgáló elkülönített állami pénzalap felállítását. Az adóbefizetés elmulasztása esetén a vállalatokat öt évre tiltanák el az állami támogatásokra pályázástól.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.