Olaszországban 7,8 millió dolgozó maradt otthon, és nagyjából a vállalkozások fele, 2,2 millió cég működése leállt, amikor a kormány a koronavírus-járványt fékezni próbáló intézkedéseivel felfüggesztette a nem alapvető fontosságú termékeket gyártó vállalatok működését. Miközben tehát még mindig százak halnak meg a koronavírus-fertőzésben, és több ezerrel nő a fertőzöttek száma naponta, azonnali tervek kellene arra az időszakra, amikor már több-kevesebb biztonsággal visszatérhetnek a dolgozók.

De hogyan fog ez az egész újraindulni? Ezt próbálta modellezni hat olasz egyetemi tanár, akik a Corriere oldalán 13 pontban foglalták össze a teendőket. (Angolul pedig némileg rövidítve itt tették közzé.) Van kiút, csak gyorsan kell cselekedni – mondják a bolognai, milánói, firenzei és minessotai egyetemen oktató tanárok (öt közgazdász és egy szociológus).

Visszatérés a munka világába

A közgazdászok szerint bizonyos vállalatok dolgozóit mielőbb vissza kell vezetni a munkába, és ebből a szempontból fontosabb, ha azok a szektorok, cégek indítanák újra a tevékenységüket, amelyekről elmondható, hogy a termelési láncban központi szerepet töltenek be. Ezek újranyitásával minimalizálhatók a leginkább az ellátási láncban felmerülő problémák.

Az adott vállalatokon belül ki kell választani a dolgozóknak azt a legkisebb csoportját, akikkel már újraindítható a működés, ám kezdetben csakis a fiatalok és csakis önkéntes alapon vennének részt a munkában. A 13 pontos elmélet szerint tehát a 20-49 évesek munkába állásával kell kezdeni, mivel esetükben kisebb az esélye annak, hogy az esetleges koronavírus-fertőzés esetén kórházi kezelésre lesz szükség. Az ennél idősebbek – akik gyakran a legtapasztaltabbak egy-egy területen – a járvány teljes csillapodásáig videokapcsolat révén segítheti a fiatalabbakat – írja a hat professzor.

Hotelekből karanténszállások

Az elképzelés szerint a munkába visszatérő fiataloknak egy időre el kell különülniük az idősebb családtagoktól, az immunhiányos betegségben vagy krónikus tüdőbetegségben szenvedőktől. Ezért ezeket a dolgozókat ideiglenesen azokba a szállodákba költöztetnék, amelyek jelenleg úgyis üresen állna. Bár egyes országok mérései nyomán úgy tűnhet, mintha a nőket kevésbé sújtaná a járvány, de ezek társadalmi kontextusa különböző lehet, így egyelőre erre stratégiát alapozni nem kéne.

A felvázolt elmélet tehát azzal számol, hogy a dolgozók nem csak a családjuktól lesznek távol, de egészségügyi kockázatot is vállalnak, ezért ösztönzőket kínálnának nekik. Emelt fizetéssel csábítanák őket, amelyet esetleg a kormány által adott adócsökkentésből fedeznének, vagy a vállalati profitból kaphatnának részesedést.

Aki már elkapta, mehet haza

Ez az egész azonban mit sem ér, ha közben a vírusteszteket nem veszik legalább ilyen komolyan. Az önkéntesek soron kívüli egészségügyi ellátásban részesülnének, ez rendszeres kontrollt jelentene. Akik már túlestek a fertőzésen, azoknál szerológiai vizsgálattal kell kimutatni, hogy immunissá váltak-e az újabb megfertőződésre. Ha igen, akár mehetnek is haza a családjukhoz. Csak annyian térhetnek vissza a munkába, amennyi ember ilyen szintű kezelésére az egészségügy fel van készülve – magyarázzák a cikk szerzői, akik szerint egyébként az volna a legcélszerűbb, ha az egész lakosságon elvégeznék a koronavírustesztet, de erre nyilván nincsenek kapacitások. Pedig a vírus terjedése és a valós halálozási arány ügyében pontosabb képet kapnánk.

Az újra munkába álló fiataloknak egyébként is olyan alkalmazást kell a mobiltelefonjukra telepíteni, írják a tanárok, amely egy fertőzés esetleges beigazolódása esetén azonnal értesítik azt, aki potenciálisan kapcsolatban kerülhetett velük.

Egy szülő otthon maradhat

A gazdaságmentő stratégia része az is, hogy bár az iskolazárnak és a távoktatásnak folytatódnia kell, amíg a vihar elül, azt is garantálni kell, hogy az otthon tanuló gyerekekkel legalább egy felnőtt otthon tudjon maradni, ha pedig nincs megfelelő számítástechnikai eszközük, akkor nagy telekommunikációs cégeket bevonva kell juttatni nekik. Csakúgy, mint a 49 év fölötti vagy valamilyen betegségben szenvedő tanároknak, akik azt követően is otthonról kell közreműködniük az iskola munkájában, hogy újraindult a tanítás. Legelőször az óvodások és általános iskolások oktatásával kell kezdeni, hogy minél előbb visszatérhessen mindkét szülő a munkába.

Az elmélet egyik gyenge pontja, hogy nem tér ki arra, a visszatérők számára ösztönzőket bevetni nem igazságtalan-e azokkal szemben, akiknek esélyük sem volt, hogy az otthoni biztonságban bekkeljék ki a járványt. Igazából az sem világos, hogyan tekintenek a pénztárosokra, buszsofőrökre, egészségügyi dolgozókra, akik magukat vírusveszélynek kitéve dolgoznak minden nap, miközben szó nincs arról, hogy extraprofit hizlalná a zsebüket. Úgy fest, a tanulmány szerzői inkább szerencsésnek érzik őket, amiért az ő állásuk nem forog veszélyben.

Arra viszont kitérnek a szerzők, hogy a leállított gyárakban éppen nem dolgozó dolgozókkal valamit kezdeni kell, hogy az üzemszünet idejére ne haljanak éhen. Ezért szerintük az egyenlőtlenségek enyhítése végett olyan költségvetési újraelosztási eszközöket kell és olyan jövedelemintegrációs programokat kell alkalmazni, mint amilyen az olasz munkanélküliségi ellátás, a CIG.

A gazdaság életre keltésének fenti stratégiája a termelési láncok szoros nemzetközi összefonódása miatt mindenesetre akkor működne jól a szerzők szerint, ha minél több ország egyidejűleg nekiállna alkalmazni.

Hogy mikor indulhat el a talpra állás, azt a hat egyetemi tanár dolgozatában becslés szintjén sem szerepel. Az azonban valószínű, hogy ezen a héten a kormány egy újabb rendelettel legalább április 18-ig meghosszabbítja a jelenlegi kijárási tilalmat, bolt- és üzemzárat. Ezután viszont elkezdődhet az óvatos újrakezdés. Ahogyan Giuseppe Conte miniszterelnök fogalmazott, a termelés leállítása gazdasági értelemben túl kemény intézkedés: a gyárak voltak az utolsók, amelyeket bezártak, és – ellentétben az iskolákkal, egyetemekkel – ezt nem lehet túl sokáig meghosszabbítani.