Gazdaság hvg.hu 2019. november. 24. 11:38

Vácon az új vezetés leállítja az 5 milliárdos sportcsarnok építését

Még egy kapavágás sem történt, inkább másra kérik az 5 milliárdot a kormánytól.

Várhatóan nem épül meg Vácon a még az előző önkormányzat regnálása alatt bejelentett multifunkcionális sportcsarnok - számolt be a Váci Napló.

A váci multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok megépítéséhez a kormány még 2017-ben egy kormányhatározattal adott közel 5 milliárd költségvetési forrást, a beruházásra a Szérűskertben került volna sor, tervek szerint az új létesítmény 3 300 fő befogadására lenne képes.

Az első ütemre a támogatási szerződést 2018. március 28-án írta alá az önkormányzat, s ennek keretében csaknem 2 milliárd forint forrást biztosítottak. Az első ütemmel kapcsolatos támogatási szerződés 2019. március 31-én lejárt, ezért az önkormányzat kezdeményezte annak meghosszabbítását, de egyelőre nem történt meg.

A lap szerint a projekt első lépéseként a megvalósíthatósági tanulmány elkészítése lenne a feladat, azonban az ezzel összefüggő négy beszerzési eljárás eredménytelen volt, az ötödik beszerzési eljárásban pedig feltételes eredmény lett megállapítva, tekintettel a lejárt támogatási szerződésre. A projekt keretében a támogatási összegből – mivel szerződéskötésre nem került sor – eddig nem is költöttek, az új önkormányzat gazdasági – városfejlesztési bizottságának hétfői első ülésén viszont úgy döntöttek, hogy

javasolják a kormánnyal kötött szerződés felmondását. 

A város azt kéri majd a kormánytól, hogy a sportcsarnokra szánt pénzt inkább más célokra adja.

Matkovich Ilona ellenzéki polgármester az előterjesztésében azt írta, nem tartja elfogadhatónak, hogy egy ilyen méretű csarnok épüljön meg úgy, hogy az önkormányzat nem látja előre pontosan a megvalósult beruházás későbbi költségvetési kihatását, és "számos olyan terület van a városban, mely fejlesztésre szorul és belátható kereteken belül az önkormányzat képes azok fenntartására”.

Döntés a jövő keddi képviselőtestületi ülésen lesz.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.