Gazdaság hvg.hu 2019. október. 15. 12:02

A hároméves bérmegállapodás után visszaállítják a korábbi béreket egy állami cégnél

Az év végén lejár a megállapodás, a Vasútegészségügyi Nonprofit Kft.-nél már módosítják a munkaszerződéseket.

Sajátosan értelmezték a hároméves bérmegállapodást a Vasútegészségügyi Nonprofit Kft.-nél, s ennek megfelelően módosították mintegy 900 alkalmazottjuk munkaszerződését – írja a 24.hu.

A lap arról számol be, hogy a cégnél úgy vélik, mivel a 2017-2019-re kötött bérmegállapodás ez év végén lejár, a bérek visszaállnak a korábbi alaphelyzetbe. A cég szerint ugyanis a 2017-2019-re szóló hároméves béremelés meghatározott időre szól, ezért a megemelt munkabérek sem járnak ennél hosszabb ideig.

A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) szerint ez nemcsak furcsa, hanem aggályos megoldás is, ezért a minisztériumtól kérnek értelmezési megerősítést.

Az ügy tisztázása érdekében a szakszervezet arra a kérdésre is választ vár a minisztertől, hogy az eddigi bérek további folyósítására változatlanul biztosítja-e a kormány a szükséges forrásokat.

A 2017-ben kötött bérmegállapodás értelmében 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben összesen átlagosan 30 százalékkal emelkedtek a keresetek az állami vállalatoknál.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.