Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Még van remény, de ahhoz végre cselekedni kell - mondta a HVG-nek a Greenpeace nemzetközi ügyvezető igazgatója. Jennifer Morgan elmondta, mit vár el a kormányoktól és cégektől, és mit tesz ő azért, hogy csökkentse karbonlábnyomát. Interjú.
HVG: A Greenpeace évtizedek óta mondja a magáét, ám csak most vált központi témává a klímavédelem. Az öröm dominál vagy az elvesztegetett évek miatti elkeseredés?
Jennifer Morgan: A helyzet nem pusztán frusztráló, hanem egyenesen tragikus. Mellbevágott, amikor megtudtam, hogy már 1965-ben Lyndon B. Johnson amerikai elnök asztalára rakták az első kutatást a klímaváltozás veszélyeiről (egy erről is szóló Ted-előadást az alábbi videón láthatja - magyar felirattal és leirattal is). És mi még mindig azért harcolunk, hogy a kormányok tegyenek végre valamit. De legalább a fiatalok megmozdulnak, és hangosan követelik az azonnali és radikális változás.
HVG: A szemléletváltozás a civileknek köszönhető, a tudósoknak, vagy simán az időjárásnak?
J. M.: Az biztos, hogy a rendkívüli időjárásra szükség volt. Az emberek ugyanis látják a drámai átalakulást. A klímaváltozás érinti lakókörnyezetünket, befolyásolja, mennyit fizetünk az élelmiszerért, és az egészségünkre is hatással van. De ez az ébredés késő lenne, ha a civilek és tudósok nem foglalkoznának évtizedek óta a jelenséggel. Az ENSZ égisze alatt futó Éghajlat-változási Kormányközi Testület pontosan kijelölte az irányt. A fosszilis energiahordozóktól búcsút kell venni, sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni az energiahatékonyságra, ezen a területen rengeteget lehetne spórolni. Le kell állítani az erdőirtást, és támogatni kell az ökológiai, azaz káros vegyszerektől mentes, természetközeli mezőgazdaságot.
HVG: Az EU legtöbb tagországa vállalná, hogy 2050-re karbonsemlegessé váljon a kontinens. Ez elegendő?
J. M.: Kezdetnek nem rossz, bár szerintünk optimális esetben az uniónak 2040-re el kéne érnie ezt a szintet. A tudósok azt mondják, 2050-re globálisan kell teljesíteni a szén-dioxid-semlegességet. Ez csak akkor lehet igazságos, ha a kiszolgáltatottabb helyzetben lévő országok több időt kapnak, a kiváltságosok pedig kevesebbet.
HVG: Magyarország azonban néhány keleti tagállammal együtt megvétózta még a 2050-es céldátumot is.
J. M.: Tudom, és képtelen vagyok megérteni.
A magyar kormány nem szolgálja polgárai érdekeit. Aki az EU klímavédelmi politikáját blokkolja, az a globális erőfeszítéseket is szabotálja.
Az unió ugyanis példakép ebben a harcban, ha nem mozog, lehetetlen lesz bármilyen erőfeszítésre rávenni a hátrányosabb helyzetben lévő, fejlődőnek nevezett országokat. Így aztán nőni fog a forró napok száma Magyarországon, a légszennyezettség a mostaninál is rosszabb lesz, az aszályos időszakok pedig hosszabbra nyúlnak.
HVG: Nem lehetne az atomenergiával szembeni harcot elhalasztani, amíg a karbonsemlegesség megvalósul?
J. M.: Amikor jutányos áron, biztonságos technológiával az ország teljes szükségletét fedezni lehet megújuló forrásból, akkor mi értelme lenne a drága és veszélyes atomenergiának? A napelemek ára öt év alatt 65 százalékkal csökkent, és messze még a fejlesztések vége. Magyarország adottságai tökéletesek hozzá, a lakossági napelem-használatot pedig különböző programokkal vagy adókedvezményekkel ösztönözni lehetne. A nukleáris technológia már a múlt.
HVG: Ha már visszanézünk: a klímaharcot sokan igazságtalannak érzik. A fejlett országok környezetpusztítással érték el mai gazdagságukat, és most a szegényeket kényszerítik lemondásra.
J. M.: A szennyezésről való lemondás miért is áldozat? A “globális dél” országaiban megfigyelhető, hogy a technológiai forradalom milyen előnyökkel jár. Az iparosodás kezdetén nem volt opció a megújuló energia. Most viszont már nem kell a környezetet és saját egészségünket beáldozni például a szénerőművek működtetésével. A zöld megoldások olcsók, a hatékonyság növelésével mindenki számára csökken a rezsi, és nem elhanyagolható szempont az emberek egészsége, amely nagyban függ a levegő minőségétől is.
HVG: Mi a személyes hozzájárulása a klímavédelemhez?
J. M.: Harminc éve húsmentesen táplálkozom, és nagyrészt a tejtermékekről is lemondok. Egyetemistaként értettem meg, milyen környezetkárosítással jár a nagyüzemi állattartás. A tömegközlekedést használom, nincs gépkocsim, a házam energiatakarékos, és kerülöm a repülést, amikor csak lehet.
HVG: És ezek közül mit vár el embertársaitól?
J. M.: Hogy vegyenek részt a nyilvános vitában, segítsenek megváltoztatni a gondolkodást. Ezért is örültem annyira, hogy a május végi nemzetközi klímasztrájk apropóján Budapesten is sokan tüntettek.
A helyzet egyszerű: aki a karbonlábnyomát akarja csökkenteni, annak meg kell válogatnia, hogyan utazik, és mit eszik.
A tömegközlekedés használatán túl az is sokat segítene, ha az emberek kevesebb, de jobb minőségű állati terméket fogyasztanának. De itt is igaz, hogy hatása akkor lesz, ha a döntéshozók is reagálnak. Például a közüzemi menzákon legyen minden étkezésnél húsmentes opció.
HVG: Ezen a ponton szokott bekapcsolni a környezetvédőkkel szembeni vészjelző. A zöldek el akarják venni a kedvünket a rántott hústól, az autóvezetéstől, végeredményben a szabadságunkat korlátozzák.
J. M.: Sok útja van annak, hogy csökkentsük a karbonlábnyomunkat. És mi semmitől sem akarjuk elvenni a kedvet, a hús- és tejtermékektől sem. Ismerem ezt a narratívát, de ez alaptalan. Az ellenségeink akarnak félelmet kelteni az ilyen vádakkal, és a céljuk az, hogy megakadályozzák a változást. Közben aki átgondolja az életmódját, egyénileg is profitál belőle.
HVG: A klímavédők szerint farkasszemet nézünk a világ végével. Természetes, ha ez szorongást és indulatokat vált ki. Ez viszont a társadalmi békét veszélyezteti.
J. M.: Hogyan ne lennék dühös, ha látom a nagy olajvállalatok sikeres lobbiját, miközben ötven éve szóltak a tudósok, hogy katasztrófa lesz belőle? A dohányipari óriások tagadták így, hogy rákkeltő a termékük, és kerestek rengeteget mások egészségét károsítva. Az Exxon és társai évtizedeken keresztül azon dolgoztak, hogy félrevezessék a nyilvánosságot.
Pár ember profitja károsít tömegeket. Éveket loptak el tőlünk.
HVG: Az Exxon Mobile kerekét senki sem tudja kiszúrni, a szomszéd terepjárójáét viszont igen. Nem fél, hogy a düh tettlegességbe csap át?
J. M.: Nézze, ha a kormányok most cselekszenek, akkor még van megoldás.
HVG: A vészhelyzet érzelmeket vált ki. Greta Thunberg azért nem jár péntekenként iskolába, hogy ezzel jelezze: nem lesz már élet, amiért tanulni érdemes lenne.
J. M.: Igen, és megértem, hogy szorong az a gyerek, aki az apjával elmegy egy klímatüntetésre, és ott 8 évesen azt hallja, hogy a Földnek még 10 éve van hátra. Az érzelmeket ebből már nem lehet kivonni. Ezért is fontos, hogy a tények is a helyükre kerüljenek, hogy mit okoz a légkör felmelegedése. Szerintem Greta mozgalma azon segít, hogy a nagyvállalatok által eltompított nyilvánosságba betörjenek a tudósok érvei. Lerakják a szülők asztalára az igazságot.
Mert olyan ez, mintha tüdőrákot diagnosztizáltak volna rajtunk, de mi a helyzetet tagadva még mindig dohányoznánk.
HVG: A helyzetet egy halálos betegséghez hasonlítja. Nem csoda, ha sokak kellemetlenül reagálnak.
J. M.: Nem csak a rák halálos. Másfél fokos átlaghőmérséklet-emelkedés is százmilliók halálát jelenti. Az ENSZ jelentésében ez mind le van írva. Lehet kellemetlen, de attól még igaz: most is emberek halnak bele a klímaváltozásba.
Ezért annyira sürgős cselekedni. Menjen el, és hallgassa meg a túlélőket, akiknek az otthonát Mozambikban egy ciklon söpörte el pár hónapja! És utána nézze meg a kutatók modelljeit, amelyekben ezek a szélsőséges időjárási jelenségek jelezve voltak! Hogy ne pánikolna Greta?
HVG: Egyelőre nem sikerült kitalálni, hogyan lesz a környezetvédelem társadalmilag igazságos. A felső rétegek lényegesen többet fogyasztanak, a szükséges reformok mégsem őket érintik igazán hátrányosan.
J. M.: Erre politikai megoldást kell találni. A mezőgazdaságban át kell állni az ökológiai gazdálkodás támogatására. Ma az ipari méretű üzemek veszik fel a földalapú támogatások nagy részét, és állítanak elő környezetre és egészségre veszélyes termékeket. Nem szabad hagyni, hogy az etikus és biztonságos étel kiváltság legyen. Hasonló a helyzet a tömegközlekedéssel. Politikai akarat kell, hogy a gyéren lakott vidékeken is elérhető legyen az olcsó és megbízható közszolgáltatás, vagy olyan járművet tudjanak venni a családok, amelynek a károsanyag-kibocsátása minél alacsonyabb. A zöld és a szociális szempontok kibékítése a legnagyobb feladat.
HVG: A Greenpeace évtizedek óta kiált végveszélyt. Nem volt hiba a kommunikációban?
J. M.: Fontos, hogy ne csak a problémáról, de a megoldásról is beszéljünk.
Mert van remény. Még van időnk, ha nem is sok.
Én mindenkit meghallgatok, mindenkivel leülök beszélgetni, hogy a döntéshozók elszánják végre magukat a cselekvésre. Ugyanakkor az nem riogatás, ha a tudósok által összegyűjtött tényeket ismertetjük. Létezik egy kutatás az „üvegházzá váló Földről”, amely szerint elérhetünk egy felmelegedési szintet, amelyről már nem lehet visszafordulni. Emiatt nem tudok elaludni éjszakánként.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
Stephen Hawking utolsó figyelmeztetése az emberiségnek: sötét jövő jön, ha nem teszünk valamit
