Gazdaság hvg.hu 2019. június. 26. 14:03

Kisvárosnyi, már megszületett gyerekseregről mond le a Fidesz

Nem egyenlő minden gyermek az Orbán-kormány előtt: miközben a családvédelmi akcióterv újabb gyerkőcök megszületését ösztönzi, a már megszületettekre koránt sem fordít elég gondot és pénzt az állam.

A családvédelem jelenlegi koncepciója nemhogy bővítené a támogatottak körét, inkább kirekeszt társadalmi rétegeket olvasható az e heti HVG Fókuszban rovatában. Egyetlen szcenárióval számol: a tervezett terhességből a problémamentesen zajló szülés után optimálisan fejlődő, semmilyen speciális szükséglettel nem rendelkező emberpalánta jön a világra. Abban a pillanatban viszont, amikor a gyermekkor valamelyik pontján ennél többre van szükség – napközbeni elhelyezésre, fejlesztésre, orvosi ellátásra, speciális iskolára –, azonnal megmutatkoznak a repedések a rendszer falán.

A kormány családpolitikája elsősorban arra irányul, hogy kedvet csináljon az utódok vállalásához. Nem sok sikerrel. A KSH előzetes adatai szerint 2018-ban csaknem 2 százalékkal kevesebb volt a születések száma, mint 2017-ben, míg a gyermekvállalási hajlandóság nem változott. Nyilván indokolt cél, hogy több csöppség szülessen, ám a valóságban az egészségügy még a csökkenő létszámú ifjoncok ellátására sem képes. A statisztikák szerint több mint 60 ezer gyerek nem fér hozzá az  ellátáshoz, tavaly 89 szolgálat volt orvoshiány miatt működésképtelen. A legtöbb doktor Békésben, Nógrádban és Tolnában hiányzik, ezekben a megyékben a lakosság 14–16 százaléka marad hoppon. Csaknem minden tizedik iskolaorvosi állás betöltetlen. A gyermek- és ifjúságpszichiátriai fekvőbeteg-ellátás Budapesten kívül csak négy megyében érhető el.

A gyermekvédelmi rendszer évtizedek óta nem volt ilyen rossz állapotban: hiányoznak az alapellátások, emiatt nem lehet időben fellépni és megelőzni a családból való kiemelést. A gyermekotthonba, nevelőszülőkhöz került gyerekek újabb és újabb traumákat szenvednek el. Amikor pedig kikerülnek az ellátásból, ripsz-ropsz hajléktalanná és munkanélkülivé válnak, illetve a húszéves kor alatti gyermekvállalás és a szerfüggőség csapdái leselkednek rájuk.

Részletek az e heti HVG Fókuszban rovatában.


VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
BANK360 SZEMÉLYI KÖLCSÖN AJÁNLATOK
Személyi kölcsön kalkulátor
Hitel összege (Ft)
Futamidő ()
Hírek a koronavírus-járvány második hullámáról