Az ellehetetlenülés határán vannak a gyógyászati segédeszközök gyártói – állítják. A kormány viszont annak nem örül, hogy évről évre többet kell fizetni, és nem tartható így sem a keret.
Bár minden úgy rossz, ahogy van, hozzányúlni még annál is kockázatosabb, mint semmit sem tenni – így összegezhető a gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos kormányzati tehetetlenség a HVG e heti számának összeállítása szerint. A költségvetésből minden évben egyre több pénzt kell adni e holmik társadalombiztosítási támogatására, de még így sem tartható a keret. Tavaly év végén például 6 milliárd forinttal kellett kipótolni a költségvetésből az eredetileg 63 milliárdosra tervezett tételt.
A segédeszközgyártók és -forgalmazók viszont azt állítják, hogy elérkeztek a gazdasági ellehetetlenülés határára. Az egészségbiztosítási pénztár ugyanis utoljára 2003-ban állapította meg e termékek árát, azóta lényegében lehetetlen emelni. Ha például a 2003-ban például 100 forintosnak elfogadott árhoz az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 80 százalékos támogatást rendelt, úgy a beteg 20 forintos térítési díjért kaphatta meg az eszközt. Ha a gyártó árat emel(ne), mondjuk 120 forintra, a támogatás maradna 80 forint, vagyis a betegnek 40 forintot kellene fizetnie. Tehát 20 százalékos áremelés egyből a duplájára növelné a beteg terhét.
Részletek az e heti HVG Gazdaság rovatában.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.