Dühös dolgozók Radio France vezetőjének ablakai alatt dalolták Beethoven IX-ik szimfóniájának örömódáját. Az elbocsátások ellen tiltakoztak.
A Radio France munkatársai azért daloltak, mert kézhez kapták a francia közszolgálati rádiók élére tavaly kinevezett Sybile Veil asszony levelét, amelyben azt írta, hogy legkevesebb 270 státuszt akar megszüntetni.
De lehet ez a szám akár 390 is, ha a Radio France munkatársai nem mondanak le "önként" a szabadnapok egy részéről. Mindez kicsapta a biztosítékot a munkavállalóknál, akik bár keveset keresnek, de a státuszuk legalább biztos: a közszolgálati munkahely ugyanis eddig biztosnak számított a nyugdíjazásig.
Nem az első ilyen próbálkozás
Létszámcsökkentési terve már Nicolas Sarkozy elnöknek is volt, ő azt írta elő, hogy két nyugdíjba ment közszolgálati dolgozó helyére csak egy új embert vehetnek fel. A létszám azonban így is alig csökkent, Sarkozy pedig elbukott a következő választáson.
Emmanuel Macron tíz évig szeretne az Élysée-palotában üldögélni, de csökkentenie kell a kiadásokat, hogy beférjen a költségvetési hiány 3 százalékos korlátja alá, amit az eurózóna tagországainak írnak elő. Ez az egyik ok, amely miatt a közszolgálati rádiók elnökasszonya létszámcsökkentést szeretne elérni. A másik az informatikai forradalom, ahol Franciaország egyelőre meglehetősen elmaradott, így a rádiók fejlesztése önmagában 20 millió eurós kiadást jelentene.
„Piacvezetők vagyunk”
Így háborognak a rádiós dolgozók, akik közül nagyon sokan részt vettek az egynapos sztrájkban. Ellentétben a közszolgálati televíziókkal a rádiók valóban jól állnak a piacon: az első helyen találhatóak, és még növelni is sikerült a hallgatottságot az elmúlt időszakban.
Ez az oka annak, hogy amíg a közszolgálati televízióktól csaknem kétezer embert bocsátanak el, addig a rádióktól maximum 390-et. A televízióknál valójában csak ezerrel csökken a létszám, mert ezer új embert fel is akarnak venni. Az új emberek számára alapvető kritérium a 35 év alatti életkor és az informatika profi ismerete.
Sybile Veil szeretné minél gyorsabban elfogadtatni fogyókúrás programját, de a szakszervezetek hallani sem akarnak erről. Nyáron nem állnak le, hiszen a szabadságok miatt amúgy is csekély a létszám. Ám szeptemberben újrakezdik, miközben emlékeztetnek arra: négy éve 28 napig sztrájkoltak a közszolgálati rádiósok, ami bele is bukott az akkori főnök.
Macron viszont egyelőre nem hátrál: végig akarja vinni a reformjait, mert egy versenyképes, korszerű Franciaországot akar. A potenciális áldozatok lelkesedése persze visszafogott, de a fiatal köztársasági elnök bízik benne: a reformok fellendülést hoznak és új munkahelyeket teremtenek. Akkor pedig Franciaország újra vezető szerepet játszhat Németország mellett az Európai Unióban, melyet a francia elnök éppúgy meg akar reformálni, mint Franciaországot.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.