A győriek (köz)pénzéből költenek a Fidesz bevett rendezvényének számító Bálványosi Nyári Szabadegyetemre, a közgyűlés erre már rá is bólintott. Borkai Zsolt polgármester javaslatát a szocialistákon kívül mindenki megszavazta. Az összeg nem nagy, de a nyílt fideszes támogatáson kiakadt a helyi MSZP.
A 2019. évi költségvetésből – azon belül is a polgármesteri keretből – 100 ezer forinttal javasolom támogatni a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítványt a XXX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem megszervezése céljából – ezt az előterjesztést vitte Borkai Zsolt polgármester Győr közgyűlése elé múlt pénteken. Mivel az önkormányzati törvény ezt írja elő, a fideszes vezetésű város közgyűlésének kellett dönteni arról, hogy a köztudottan Orbán Viktor házi fesztiváljának számító Tusványost szervező alapítványt közpénzből támogassák.
Az előterjesztésben kifejezetten az szerepel, hogy a rendezvény megszervezését szeretnék önkormányzati pénzből elősegíteni, és a közgyűlés egyben fel is kéri az ezt indítványozó polgármestert az erről szóló megállapodás megkötésére.
Az előterjesztést a közgyűlésen az MSZP képviselőin kívül mindenki megszavazta – közölte a hvg.hu-val Pollreisz Balázs szocialista önkormányzati képviselő, aki felháborítónak nevezte, hogy erre költenek „a győri adófizetők pénzéből”. „Valószínűleg a Fidesz a győriek pénzéből táboroztatja plakáttépkedő fiataljait” – jegyezte meg, arra az EP-kampányban történt esetre utalva, amikor a szocialisták állítólag azon kaptak fideszes aktivistákat, hogy letépik, illetve Fidesz-logós autóval elviszik az ellenzéki párt éppen csak kitett plakátjait.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.