Gazdaság Lengyel Miklós 2019. június. 06. 10:58

Mágnesként vonzza Németország a jól képzett bevándorlókat

27 ezren kapták meg tavaly a hőn áhított uniós kék kártyát Németországban, ahol ezzel minden korábbi rekord megdőlt. Ez a megelőző évhez képest 25,4%-os növekedést jelent. Soha még ekkora emelkedést nem tapasztaltak.

Míg más uniós államokban stagnált vagy éppen visszaesett az uniós kék kártyák kiadása, addig az Európai Unió legerősebb államában dinamikus volt a növekedés. Így alakulhatott ki az a kissé furcsa aránytalanság, hogy a 82 milliós Németország bocsátotta ki az uniós kék kártyák 85%-át. Ott ugyanis a kormányzat támogatja a szakképzett munkaerő érkezését külföldről. Miután a közép-kelet-európai munkaerőforrások kimerülőben vannak, ezért az igen racionális német vezetés onnan hoz be szakképzett munkaerőt, ahol az bőségesen megtalálható: Indiából, Kínából és Oroszországból. India részesedése majdnem egyharmad, Kínáé több mint egynegyed és Oroszországé 8,5% volt tavaly.

Az új kék kártyások többsége (58%) korábban sohasem járt Németországban, de 42% már ott élt és dolgozott, mire megkapta az uniós kék kártyát, melyre 2012 óta lehet pályázni az Európai Unión kívülről érkező polgároknak. Akkor jöttek rá ugyanis Brüsszelben, hogy az Európai Unió munkaerőforrásai kimerülőben vannak, mert a közép-kelet-európai diplomások tömeges bevándorlására már nem lehet olyan biztosan számítani, mint korábban.

Ki kaphat uniós kék kártyát?

A kritériumok szigorúak, mert nemcsak azt kell bizonyítania a pályázónak, hogy van egyetemi diplomája, hanem azt is, hogy képzettségének megfelelő jó állással is rendelkezik. Németországban ez azt jelenti, hogy a pályázó éves fizetésének el kell érnie az 53 600 eurót. Ha a pályázó olyan kiemelten fontos diplomával bír, mint a Németországban nagyon keresett orvosi, mérnöki vagy természettudományi, akkor elég, ha az éves fizetés eléri a 41 808 eurót.

Tavaly 27000-en teljesítették a kritériumokat, meg is kapták az uniós kék kártyát, melyből Németországban több mint 104 ezer van jelenleg érvényben. Ez azt mutatja, hogy Németország vonzza a felsőfokú szakképzettségű embereket a világ minden tájáról – nyilatkozta elégedetten a migránsokkal és bevándorlókkal foglalkozó szövetségi hivatal (BAMF) alelnöke, Andrea Schumacher asszony a közszolgálati Deutsche Wellének.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.