Nepálnak szüksége van arra a nagyjából 50 ezer dollárra, amit egy hegymászó elkölt ott, de már ők is látják, egyre nagyobb baj, hogy tapasztalatlanokat is felengednek a Mount Everestre.
Megváltoztathatja Nepál a szabályokat, kiket engednek a Mount Everestre – írta a New York Times. Nem csoda, hogy újra előkerült a téma: idén eddig legalább nyolcan meghaltak és többen eltűntek, részben a túlzsúfoltság miatt. Annyian próbáltak feljutni a Föld legmagasabb csúcsára, hogy szabályos forgalmi dugó alakult ki, és sokan nem viselték el, hogy a tervezettnél többet kell várakozniuk nyolcezer méter fölött. Ráadásul sokan arra panaszkodtak: a tömegben sok mászó egymást tolta félre, a bajba jutottak pedig hiába kértek vizet és oxigént.
Ahhoz, hogy valaki hegymászó engedélyt kapjon, eddig elég volt elég pénzt letennie, megírni egy önéletrajzot és egy egészségügyi papírt szerezni – ehhez képest sokan azért haltak meg, mert nem bírták elviselni a körülményeket, miután a várakozás közben kiürült az oxigénpalackuk.
A nepáli kormány most azt tervezi, hogy bizonyítani is kell majd a jó egészségi állapotot, illetve a hegymászó tapasztaltságát igazoló dokumentumokat kérjenek.
Más kérdés, hogy Nepálnak érdeke minél több hegymászót beengedni: csak a mászási engedély 11 ezer dollárba kerül, és egy külföldi, aki hat hétre érkezik oda, 50 ezer dollárnál is többet elkölthet. Ez pedig a világ egyik legszegényebb országában kiemelkedően fontos a gazdaság számára.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.